2017. január 22., vasárnap

Skandináv invázió a Pilisben

Bár egy másik posztot ígértem az évzárónkban, most mégis ezzel kezdem az évet.

A Volánbusz 60 használt buszt szerzett be a közelmúltban, ezek egy része még most sem állt forgalomba, egy másik részük viszont már decemberben az utakra került. Volvo 8500, 8700 és 8900-as típusú buszokat vett a cég, köztük egy adag háromtengelyes példánnyal. A leosztást pontosan még nem lehet tudni, de nagyjából 18-20 busz került a fóti üzemegységhez, ebből kb. 15 a pilisi térségbe. A posztban mellettük néhány korábban is errefelé szolgáló busz is feltűnik, illetve két kakukktojás is, amik a KNYKK (azon belül Vértes Volán) alvállalkozását színesítik tovább.

Időrendben haladunk, elsőként rögtön egy nem jól sikerült képpel kezdünk...

NWX-421 a 10-es úton. Sajnos csak kiugrani az autóból és kattintani volt időm, a beállításokon nem tudtam változtatni, így még utómunkával is elég furcsák a fények.
 Másnap újra akartam lőni a 421-et, ez azóta sem sikerült. Viszont szépen sorban jöttek a 8900-asok a 840-esen, minden napra jutott egy új rendszám szinte.

NWX-470 a norvég eredetét idéző -15 fok körüli időben Ürömön
NWX-468, Pilisborosjenő
Egy pillanatra szakítsuk meg a sort! Az utóbbi időben egyre gyakrabban jelennek meg szóló buszok is a 800-as járaton, nemcsak az "új" háromtengelyesek. Igaz, az alábbi kép hétvégén készült, de na.

DVV-494 csapatja a Vörösvári úton. Nem éppen erre a járatra való busz.
Visszatérve a 8900-asokhoz, az NWX-467 hagyja el az ürömi mészégető megállóhelyet.
Ezt a példányt sikerült kipróbálnom, kényelmes, magyar szemmel nézve távolsági busz. A kialakítása kevésbé a 840-es vonalra való, ami egy sűrűn megálló, igazi elővárosi járat. A szintén kihasznált, "féltávolsági" 815-ösre (Komárom/Süttő/Nyergesújfalu - Budapest) tökéletesek ezek a buszok.

Szintén NWX-467, Esztergomból érkezik az Árpád hídhoz.
NWX-471 Pilisborosjenőn. Ez a busz talán az egyetlen a 8900-asok között, ami kiszámítható, Süttőre jár, délelőtt meg beforog Pilisborosjenőre.
Szintén a 471, valószínűleg kitaláljátok, hol. Igen, Üröm, mészégető. :D
 Megint megtöröm a sort, igaz, maradunk a fő témánknál, csak most a 8700-asokra térünk át. Sajnos őket nem sikerült túl izgalmas helyeken kiszednem.
NWX-465. Mennyivel jobban néz ki így, mint azok a szerencsétlen társai, amik fekete hűtőrácsot kaptak.
NWX-422 az Árpád hídi ketrecben.
Most értünk el oda, hogy érkezzen a két kivétel. Mindig is érdekes, színes felhozatal volt ezen az öt fordán, amit a Vértes Volán adott ki alvállalkozásba annak idején még a Krébernek. A vonalakon járt már elég sok Ikarus, ős-Neoplan, ős-Setra, most pedig az MrReisen megjelenésével eljutottunk a Karosákhoz is!
NYY-874, Tokodaltáró
NYZ-073, Ebszőnybánya közelében

Ekkor egyébként az új beszerzéseket is szerettem volna fotózni, de nem sok sikerrel jártam.

Ezt csak érdekességként teszem be. A két kép egymástól légvonalra nagyjából 20 km-re készült, a táj viszont egészen más.














Visszatérve a témánkhoz, KXH-592 Visegrádon.
 Szentendrén sem volt sok szerencsém ekkor, bár a Econellek itteni megjelenése is szervesen kapcsolódik az új kocsik megjelenéséhez.
MMT-619, Szentendre
A következő (ezen a) héten ismét volt egy kis időm benézni az Árpád hídhoz. Először a ketrecben lőttem újra a 423-at, sajnos a mellette álló 422-ről maradt a fenti kép, bár sok különbség nincs.
NWX-423
Szintén ekkor lett meg az utolsó előtti 8900-as, hát sajnos az autót nem tudtam arrébb tenni onnan, amúgy is szabályosan parkolt ott.
NWX-469, egy órát vártam rá, amíg előjött.
Ezután kiugrottam Szentendrére, volt is értelme, bár többet vártam.
Hamar megérkezett az NWX-474, ez legutóbb csak felhősen lett meg.
A két NABI egy ideje már itt járkál.
KXH-595, de régen újra kellett volna ezt már lőnöm...
Aztán végre érkezett egy 8900-as...
... de ez csak az NWX-474 a helyin. Na igen, Szentendrén 8900-as Volvo helyijáratozik. :D
Aztán csak jött egy hiányzó, NWX-473.
Sajnos az elméletileg itt szolgáló 8500-as nem került elő. Ahogy sosemlátott volt, és maradt is az NWX-466 számomra. Egy viszont még előkerült, az NWX-472 másnap, ezzel az összes háromtengelyes 8900-ast kipipálhattam, nem is rossz. :)

NWX-472 második munkanapján rezsiben érkezik az Árpád hídhoz.
A végére pedig egy egészen friss kép, közvetlenül a sötétedés előttről.

NWX-469, nem látszik rajta, hogy nagyjából egy hete dolgozik.

Pontosan még nem tudni, hány busz kerül a Pilisbe, és milyen változások lesznek még. Ami biztos, hogy a posztban 12 busz látható a Volánbusz legfrissebb beszerzéséből, ami egyben az összes (8) háromtengelyes 8900-ast is jelenti.

Köszi a figyelmet! :)

2016. december 31., szombat

Évzáró 2016 - az év legjobb képei

Sajnos az utóbbi hónapokban kevesebb időnk jutott a blogra, de ez nem jelenti azt, hogy elmarad az összegzés, ki nem hagynám! ;)

Január

A legfontosabb esemény a fonódó villamos átadása volt, régóta várta már ezt mindenki. Komolyabb túrán csak egyszer voltam ebben a hónapban, akkor született pár jó kép. A kedvencem az alábbi.
BHR-371, Abod
Február

Nincs könnyű dolgom, pedig itt is csak egy túra volt, érdemi képek pedig szinte csak akkor születtek, néhány szigethalmi is budapesti életképen kívül. Nehéz volt eldönteni, hogy maszek 266-ost vagy MÁV-os Ikarust válasszak, végül az utóbbi lett, 266-os lesz még. :)
A jászkiséri váltás három szereplője.
Március

Itt két kép között vívódtam, a tatabányai KLM-792 és a nyitrai 280-as között. Mivel előbbi volt már az oldalon, jöjjön utóbbi.
NR-441BE Nyitrán, megőrzésre félrerakva.
Április

Alig fotóztam valami, így nem volt nehéz választani.
Az egyetlen valamira való rendezvény volt a Városligetben idén, buszos szemmel.
Május

Megint Borsod, erről is volt már poszt egyébként.
Ez annyira király, nem tudtam mást választani.

Június

Ez a hónap az Eb-ről szólt, nem a fotózásról. Viszont még a nagy utazás előtt jártam Győrben, így onnan jön egy kép, ami némi meglepetésre nem egy 200-as. :D
Bár ez nem tökéletes kép, ritkán adatik meg, hogy hiányzó 417-est fotózzak.
Július

Mondtam, hogy lesz 266-os is! A BPR-695-öt nem sikerült máskor lekapnom, de ez a túra kárpótolt a sikertelen próbálkozásokért. :)
BPR-695 a Bükkben.
Augusztus

A fő esemény ekkor is egy borsodi pattogás volt, de a BFK-091 helyett inkább egy tök átlagos budapesti képet választottam.
ELK-973, gyanítom, hogy a következő ilyen összegzésnél már nem lesz meg.
Szeptember

Innentől beálltam a GDP-termelők sorába, így még kevesebbet fotóztam. Szeptemberben volt egy kis hétvégi vonatpótlás a környéken, onnan jön egy kép, az első nem Ikarus a posztban!
NUZ-884, bőven sok volt ide a húgyos-szaros Desiro helyett :D
Október

Na, legyen BKV is! De azért sem kék busz.
Tanuló-415-ös a Pomázi úti felüljáróról.
November

Néhány King-Longot fotóztam ekkor, és egy hétvégén autóztam egyet a környéken. Ekkor született ez a sima átlagos piliscsabai kép.

GBG-569 a felújított vasútállomás előtt
December

Szinte nem is fotóztam a hónapban, az első pár napot leszámítva. Illetve volt egy kis ünnepek közötti csengetés, amiről már 2017-ben fog poszt születni, de a hónap képe innen került ki, egy nemrégiben forgalomba állt 8700-as Volvo Nógrádban.
NWX-339, Magyargéc

Tartsatok velünk 2017-ben is! Sajnos idő hiányában olyan tempóra és poszt mennyiségre számíthattok, amilyen az idei év második fele volt, de azért nem hagytuk abba a fotózást, nyugi! Boldog új évet mindenkinek! :)

2016. szeptember 24., szombat

Veszprémi naplemente

Jó régen nem történt semmi a blogon, részemről leginkább azért, mert "csak" egy újabb borsodi pattogásról tudtam volna írni. Úgy alakult, hogy kevesebb időm van fotózni, viszont most a héten az Autómentes Napot legalább részben ki tudtam használni. Ilyenkor ugye forgalmival ingyen lehet vonatozni, és néhány városban a helyi járat is ingyenes. Sajnos a nap felében dolgoznom kellett, de délután le tudtam ugrani Veszprémbe, és 0 forintért egészen megérte. :D
Nem csak fotózni, de utazni is akartam, egyikből sem volt időm túl sokra, de azért egy kisebb posztnyi történés összejött. A 15:05-ös személlyel indultam a Déliből, késés nélkül pontosan ért le a vonat Veszprémbe. A vasútállomáson csak egy Neoplan állt, de néhány percen belül több busz is érkezett.
FJU-105 jött elsőként, pár perccel később indult is tovább, de nem ezzel akartam kezdeni az utazást.
Egy másik kocka Neoplan, majd egy Scania jöttek a sorban, előbbinél befelhősödött, utóbbinál elbambultam, bár meglett, de egy tábla árnyéka belerondít a képbe. Se baj, megjött a buszom is közbe, csak sikerült pár perc várakozás után Ikarust kifogni. :)
HDM-895, vele mentem a buszállomásig.
263-assal utazni mindig jó, de egyébként nem volt akkora élmény, mint reméltem. A buszállomásnál már elég kevés fény volt, ímmel-ámmal született bent két értékelhető képem is.
Kifehérített 415-ös, ennél kevesebb árnyékkal nem is fotózhattam volna, amúgy faszán néz ki szerintem.
Ne csak ÉNYKK legyen!
Nagyobb busz, zavaróbb is az árnyék, de ez még befért, aztán hagytam ezt a helyet. Amúgy rövid kis járat ez...
Ha merek kicsit még várni, jobb is lehetett volna, de sok volt a gyalogos. Sajnos itt többnyire a külső sávot használják a buszok, így itt ez az egy kép készült most.
Ennyi ebből elég volt, bent még a tárolón kilőttem egy Scaniát, ami már árnyékban állt, aztán irány tovább. A Jutasi úton idefelé láttam egy fasza maszek csuklós 200-as Setrát jó fényekkel, meg ott a körforgalom egy ideig még jónak tűnt, így arra vettem az irányt, a KCH-160-al. Hááát, elég ortopéd beltere van ezeknek, de egy valamiben jók ezek az 5000-es Volvók. Nagyon kényelmesek az ülések!
Hát ez kwa jó! :D
Eléggé oldalról sütött a nap, így legalább minden irány nagyjából jó volt, de igazán jó képet csak a körforgalomban lehetett lőni. Sajnos nem arról jött az egyetlen hiányzó Neoplanom, de annyi baj legyen, erre azért nyugodt szívvel lehet húzni az X-et.
Jó, hát árnyékos az eleje kicsit, de szódával elmegy.
A másik irány mindjárt jobb volt.
IAW-048, ez tetszett, persze némi oszlopárnyék jutott erre is...
Aztán egy Scaniáról csak sikerült valami értelmezhető képet is összehoznom, bár ez sem a csúcs.
MZR-726, amúgy ezek nem is néznek ki rosszul ezzel a fényezéssel.
Látható, hogy már nem igazán volt fény, el is indultam még egy kisebb kört buszozni. Még a megállónál egy egész tetszetős hangulatfotót összehoztam a soproni járatról.
GIL-540 érkezik.
Innen a KRU-346-os Neoplannal elmentem a Hotelig, onnan pedig a CLH-611-el a Haszkovóra. Jó volt egyet 260-asozni, sajnos 280-as nem jutott, látni is csak hármat láttam helyiben, igaz, közel sem jártam be az egész várost, nem volt rá időm.
Búcsúzóul egy hangulatkép a Haszkovón (CLH-611 és HHF-247).
Innen a KCH-163 vitt be a vasútállomásra, onnan meg a 19:01-es gyorsvonat haza. 175 forintos gyorsvonati pótjegyért pöccre ugyanannyi idő alatt ért fel, mint amennyit lefelé jöttem a személlyel, hát igen, a MÁV-ról most sem lett jobb véleményem. A következetesség, a logika és egyáltalán bármi, ami az 1970-es évek óta történt, az eléggé hiányzik a MÁV-ból. Az viszont becsületükre legyen mondva, hogy ez az autómentes napi forgalmis akció elég jól működik, sokan utaztak így, és teljesen természetesnek vették a kalauzok, a pénztárban pedig el is mondták az eladók, hogy van ilyen. Amúgy azon meg is lepődtem, hogy Veszprémben sem akadt fent egy sofőr sem azon, hogy forgalmit mutogatok csak nekik, ez örömteli volt.
Lett 5 rendszámom (3 új Scani, egy Neoplan és egy Mercedes a DAKK-tól), meg 2 maszek Setra is még, és kirándultam egy jót két 8 órás műszak között, jó kis nap volt, kár, hogy többre nem volt idő.

2016. június 2., csütörtök

A vihar előtti Borsod

Régen jelentkeztem hosszabb poszttal, legutóbb ráadásul direkt nem Borsodról írtam, erre most megint mi lesz? Igaz, már több, mint fél éve nem volt borsodi írás nálunk. :D
Úgy alakult, hogy május végétől június közepéig most rendkívül szabadidős lettem, viszont a foci Eb miatt meg kell néznem, mire költök, mert az igazán nagy túra majd az lesz... Addig viszont legalább egy békebeli, jó kis fotótúrát azért akartam tartani. Mindenképpen kelet lett volna az útirány, Borsod, Szabolcs, vagy Szatmár került szóba. Végül két okból, a beharangozott buszbeszerzések miatt (erre próbálok utalni a címben is), és azért, mert Szabolcsban annyira keveset jártam, hogy alig van meg onnan valami, inkább Borsod mellett döntöttem. Utóbbi lehet, hogy értelmetlennek tűnhet, de se baj. Még május végén, e hét elején ejtettük meg az utat, nézzük is akkor!

A Facebook oldalunk követőinek ez biztosan ismerős kép... :)
Bükkábrányban kezdtük a napot, a műszakváltással. A szokásos három műszakos rendnél a középső, 14 órás váltás nagyon kettévágna egy napot, csak ezért meg lemászni oda nem nagy buli. Tekintve, hogy este 10 nem nagyon jöhet szóba, így 6-ra már ott voltunk. Mondjuk egy igazi túrát illik is elkezdeni hajnalban!
Ez már Nagycsécs és Muhi között a körforgalom, kotta szerint érkezik a hiányzó Tiszaújváros felől.
Valószínűtlenül korán, 7 óra előtt megérkeztünk Tiszaújvárosba. Ott néhány buszról kellett még fotó, igaz, utoljára mikor ott jártam, még Borsod Volán volt, nem ÉMKK, így egyébként is érdekes volt, hogy már egészen jól haladtak a buszok átmatricázásával.
DUM-082 érkezik, erre nem kellett sokat várnom
Nem csak az Ikarus mutat jól, nekem ez legalábbis nagyon tetszett:
A kijelzők sokat nem segítettek abban, hogy mi hogy merre.
Mintha már működne az egységesítés, oldalt a 415-ösön is már az új logó, az meg, hogy az egyik busz fehér, a másik sárga, az nem túl ritka egyébként sem.
Az időjárás amúgy nagyon kegyes volt hozzánk, bár látszik minden képen, hogy vizes a táj, az esőt sikerült elkerülni. Aztán egészen jókor sütött ki a nap, eddig még jól is jött a felhős idő, aztán:
Ehhez nehéz mit hozzáfűzni. Hiába készült reggel fél 8 előtt a kép, a nap fotója és a nap rendszáma címre is komoly esélye volt már ekkor.
Ennél többet itt már nem remélhettem, az utolsó Ikarus, ami nem lett meg, az az egyik 266-os, ami nem volt túl valószínű, hogy kint lesz. Persze a 250-es sem, aztán mégis... Ennek ellenére, és a háttérben már látható, és erősen közeledő vihar miatt becsöngetésre el is indultunk ebből a szépnek sehogy sem nevezhető városból. Kesznyéten térségében sikerült is beleszaladni a felhőszakadásba, de aztán Tiszalúcon még pont nem esett. Ha lett volna nálam állvány, valószínűleg villámmal is fotózhattam volna a BPR-154-et, mert elég sokat villámlott, így beértem többek között ezzel.
Gyűlnek a felhők a 266-osok felett, és a "vihar" hamarosan le is csap.
Szerencs volt a következő megálló. Innen jellemzően a vihar mellett mentünk hosszú kilométereken át, ez feldobta az amúgy sem utolsó látképet, főleg Szerencstől északra. A csoki városában hiányzó nem volt, de ettől függetlenül volt mit fotózni.
A környéken már nem nagyon jár másik csuklós.
Örömteli, hogy itt még mindig alap, hogy laprúgósba botlik az ember.
Észak felé indultunk tovább, Abaújszántón egy mini Credot sikerült fotózni, Vizsolyon pedig maszekot. Ez mondjuk így az osztálykirándulós szezonban várható volt, oda szinte minden lurkót elvisznek.
A Merci mögött IKE-260 bújt meg, a háttér meg magért beszél.
Aztán jött Gönc, kellemes fogadtatással a Hidasnémeti-Pálháza járaton, Credo helyett:
BPR-677 érkezik Göncre
Göncön műszaki pihenőt tartottunk, kiváló időtöltés volt a helyi piac megnézése, igazi időutazás volt. 10 után nem sokkal megérkezett a BPR-113 is, utána 2 órán keresztül semmi járat. Az eredeti tervhez képest jóval korábban voltunk itt, 1 környékére kellett Pálházára érni a hiányzó renCCámok miatt, addig volt idő. A bevezetőben említett Eb miatt amúgy is időszerű volt már sört venni, így adta magát a kassai Tesco meglátogatása, ahol ár-érték arányban nagyságrendekkel jobban megéri sört venni, különösen, ha 100 dobozos tételről beszélünk. :D
Hidasnémeti külterületén is volt mit fotózni, erről csak egy elég rossz kapáslövésem volt eddig:
Ex. Borsod Volán, a "tesója" még mindig megvan
Hidasnémetiben a vasúton csak a pár perccel korábban fotózott BPR-113 volt, így mentünk is tovább. Tornyosnémetiben a jelenlegi országhatártól talán 200 méterre parkolt a CKH-870, ami szintén egy fontos célja volt a napnak. Eredetileg azt hittem, hogy majd a negyed 1-es kékedi járatán fotózom le, de ennél jóval hamarabb sikerült.
Még pont az eső előtt, de legalább a nap sem sütött. Az időjárásra továbbra sem lehetett panasz.
Ez pedig már Migléc külterülete, az előző fotó helyszínétől néhány száz méterre.
Kassán végig esett az eső, és a Tesco-t sem sikerült elsőre megtalálni. Ezért ott nem fotóztam semmit, amúgy sem izgatott a járműpark, bár érdekes kontraszt lett volna az új villamos az olyan állapotú síneken, amik még Budapesten sem fordulnak elő... Na jó, a Móriczon hasonló a helyzet már sajnos.
Buszból főleg Solarist meg Irisbust láttam, Karosa nem nagyon volt.
Az előzőnél 3 évvel idősebb, 2011-es Crossway a festői Eszkároson
Eszkáros-Hollóháza útirányon mentünk Kassáról Pálházára. A Zemplén vonulatai között igazi öröm volt autózni, errefelé ráadásul a falvak sem mutattak olyan szegény, lepusztult képet, mint a térség más vidékein.
LVN-612 Hollóházán. Itt azért többet kéne sétálni a két járat végpontja között, mint Tornyosnémeti és Migléc között...
Pálháza is népszerű hely az osztálykirándulások terén, szerencsére sikerült kifognom egy egészen érdekes járművet.
AEX-117, szintén a nap rendszáma díj egyik várományosa lehetne
Pálháza központjában vártam a csúcsidőt, ami főleg olyan Classicokból áll, amikkel még nem találkoztam. Elsőre persze rögtön nem ilyen jött...
Ez az a ritka eset, amikor nem tudtam igazán őszintén örülni a 266-osnak, mert ez határozottan nem az FLX-178. Persze tekintve, hogy vélhetően néhány hete van már csak busznak, azért nem bántam a fotót erről sem.
Aztán csak jött előbb a C80-as, aztán ez a C56-os is, utóbbi a képen a pálházi görög katolikus templom mellett.
Mikóházán újabb osztálykirándulós buszba botlottunk.
NCL-141 a Nyírségből
Sátoraljaújhelyre beérkezve rögtön meglett a JOB-715, ezután irány a vasútállomás. Kezdett kisütni a nap, így már csak az indulók voltak fotózhatóak, ímmel-ámmal.
Azon kevés 200-as Ikarus között lesz ez a busz várhatóan, ami még ősszel is utcán lesz Borsodban.
Pár hiányzóm meglett itt, de nem túl izgalmas képek ezek. Innen kezdett expressz üzemmódba váltani a túra, Sárospatakra még benéztünk, de két nagy eresztés között nem volt tömeg. Persze egy 266-os itt is befigyelt napos-ajtósban, de még jobban örültem ennek, nem volt róla még jó képem:
Sárospatak, buszállomás
Ekkor váltottunk ténylegesen gyorsjáratba, Szerencs és Miskolc (illetve Gesztely) betéréssel a 37-M30-M3 útvonalon mentünk haza. Szerencsen ugyanott állt a másik EZZ, mint reggel, most már le is fotóztam.
Most éppen ez a tartalék Szerencsen.
Az utolsó képet pedig már egy újabb felhőszakadás előtt, de már esőben készítettem, a Búza téren. JMN-957 a főszereplő, ami éppen egy olyan faluba indult, ahová napi egy busz közlekedik, összesen egy járatpár érinti tehát.
Miskolc-Perecse járat, Perecse egy 27 fős falu egyébként, messze északon.
Jól sikerült a túra, több tartalék hiányzó is meglett, a kotta szerint várható kocsik közül pedig csak az FLX-178 és a JOB-666 rohadt le, a C56 nem zavar különösebben, utóbbinak viszont nem örülök, igazi mumus most már nekem az a busz, nem először kerestem. Az biztos, hogy nem utoljára fotóztam a megyében, és egy várható 266-os búcsúztató buszos kirándulásnak hála vélhetően nem most fotóztam utoljára laprúgóst, de valahol ez is egy búcsúztató volt, mire legközelebb eljutok a környékre, más kocsipark, más arculat fog köszönteni. Ami persze nem baj, a fejlődés jó és kell, de ettől még lehet sajnálni azt, hogy amit eddig jelentett egy borsodi fotótúra, annak hamarosan vége. Maradjatok velünk, nyáron biztosan jelentkezünk még!