2013. július 22., hétfő

Hajdúsági túra, avagy kalandozás az Alföld szívében

Üdvözletem emberek!

Tudom, tudom már az erdélyi sorozatnak kellene következnie, de arra még egy picit várni kell, mert még a június végi Hajdúságban tett túrámról elmaradt a beszámoló. Négyen indultunk útnak, köztük a Közlekedési Osztály egyik szerzőjével, Soondee Úrral. Szokásos indulás hajnalok hajnalán, de hát ugye a rendszámokért mindent. :)
Kiruccanásunknak persze megint nem csak a Hajdú Volán fotózása (sőt egyáltalán nem az) volt a célja, hanem egy honvédségi rendezvény. Debrecenben ekkor köszönték meg a katonáknak az árvíz idején nyújtott segítségüket és mivel arról a környékről is sok katona volt bevetésen, várható volt, hogy lesznek egy páran. Ide már nem elég a Kraz, busszal kell őket kivinni a helyszínre. :D

Így hát 5 körül el is indultunk Bp-ről, majd Hatvannál rádöbbentünk, hogy a Boschnál éppen műszakváltás van ilyenkor és az időnkbe úgyis belefér, hát akkor miért ne csengessünk. LIR-570-en kívül más értelmes nem is volt, de ez többünknek is hiány volt, így már megérte.
Az említett LIR-570 naposajtósban. Nem is állok már rosszul, alig hiányozhat pár Hatvanis kocsi.
 Fotómegállás Hajdúnánáson, lőttünk egy Borsodos 256-ost és Hajdúdorogon egy maszek 211-est, majd 9 körül megérkeztünk Debrecenbe, kiálltunk a laktanya közelébe, mert sejtettük, hogy ezen az úton haladnak el a buszok, már ha jön valami. Egy órán át az ég világon semmi, csupán egy O303 és egy 256 mozgott, azok is a másik irányba. Kisvártatva feltűnt egy Hajdús Marcopolo KFOR papírral a szélvédőn. Bekövetkezett, amitől féltünk, őt követte még a laktanya irányába másik 6 Hajdús vas is, majd rendőri felvezetéssel megindultak kifele.
FLK-059 is a "konvojBEN" volt.
 Hát akkor ennyi volt, de azért még várjunk néhány percet. Ezek után megindultunk a kocsi felé, amikor is a 2 MFR szirénázva visszatért. Hoppá, vajon miért jöttek vissza? Hamarosan megtudtuk, jöttek felvezetni a 2. konvojt! Csak megérte lejönni, ugyanis 6 honvédségi kocsit vezettek fel a rendőrök, köztük pl a hódmezővásárhelyi 280-ast, HB 52-98-at, amire azt végképp senki nem számított. De persze voltak debreceni kocsik is, pl a következő 2 képen látható 53-13 és 52-89. Hmm, szexi! :)

"Jó, kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be", ahogy a Belga is mondja egyik számában. Hátha valahol faszán lőhetők visszafele is. Mentünk pár száz métert, meg is láttuk az elsőt, amint már üresen megy a laktanya fele. Így a nagy részük meglett ajtótlanból is, szerencsénk volt, mert pont elment a nap. A laktanya felől eközben megérkezett 52-88 is, őt még nem láttuk ma, de nem baj +1 renCCám! Már mindjárt nem is álltam olyan rosszul a debreceni állományból.

 Nah ezek után, keressünk fel néhány érdekességet Debrecenben, pl a város szélén álló BHX-716-ot.
Meglepően egybe van még a gép.
 Ezután elmentünk a Kovácsbusz és a Komáromi telepe mellett, utóbbinál állt pár érdekesség, pl BRF-859 és AVC-930. Ezek után indulás Berettyóújfalu felé, vár minket pár maszek kocsi!
Bánk határában azért nem maradhatott el az ELEMGÉSVOLVÓ sem! Juhúúú, hiány volt! :D
 A helyi maszektól minden gép meglett (pl az ex vb-s KTY-270), LPZ-135-el pedig éppen Földesen volt, a termálfürdőbe hozta a népet, azt ott csíptük el.
 A következő megálló.................Püspökladány. Vagyis csak lett volna, ha nem futunk bele a semmi közepén egy mező mellett álló Indi-Caros 256-osba. Rejtett erőforrás tartalékaink éppen a mezőn dolgoztak (bizony dolgoztak, mielőtt bárki mást feltétlezne) és ezzel a busszal hozták/vitték őket. Egy gyors fotó után indulás tovább.
 Ez pedig már tényleg Püspökladány és az első képen a helyi maszek gyönyörű fényezésű 211-ese, FIS-224. Emberünk nagyon rendes volt, még azt is megmutatta nekünk, hogy a helyis, ex vb-s vasak merre találhatóak.
 KPY-940 nagyon szépen állt, de társa LYP-598 fotózhatatlanul állt benn egy TSZ-ben. Sebaj, ő már megvolt Esztergomból. Nemrég még a Kékesbusz színeiben járta az Esztergom-Apple (gyk. Epöl) fordát. :)

 Hazafele viszont már nem az M3-ason jöttünk, már nem voltunk időhöz kötve. Megálltunk néhány nagyobb településen Kredóországban, pl Karcagon, ahol egy normálisan fotózható E95 volt csupán.
 Egy kis szolnoki betérés és az egyetlen Ikarus, amit láttunk. Na nem baj, ez úgyis hiány volt. :)
 A napot Cegléden zártuk, ahol a buszállomás melletti parkolóban ráleltünk JTA-062-re, a buszállomáson pedig kicsengettem még GXW-239-et a szokásos tiszajenői fordáján.

Ezzel véget ért a posztom, folytatás majd Erdéllyel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése