2013. október 31., csütörtök

Október - "őszi szalámi", azaz vegyesfelvágott

Így a hónap utolsó napján úgy érzem, ideje is összefoglalni a hónapot. A már felrakott bakonyi túrám és a néhány 2-es vp-s képeimen kívül itt lesz minden ehavi kép.
Kezdjünk is bele akkor minden további felvezetés nélkül; rögtön a hónap első napján készítettem egy nem annyira jó, de legalább érdekes képet:
MEY-101, Ikarus F15, azonban hivatalosan Irisbus, pedig Ikarus
Másnap elmaradt egy órám kettőtől, a déli órám meg unalmas, így adta magát, hogy miután 10 előtt végeztem a suliban, menni kéne fotózni. Aszódot választottam úticélul, a terv az volt, hogy legyen meg a Volánbusztól az utolsó E95, ami még hiányzott.
Ez hamar sikerült is, LTY-822
Kicsit még maradtam, mert volt időm a váci buszig, ami a HOG-512-ért vitt, ezért addig mindenféle hulladékot és elvétve Ikarust is fotóztam a 3-as úti körforgalomban, kis ízelítő belőlük:
Főleg a King Longok domináltak, LGC-387 "KállóKállóKállóKálló" felé ment...
Szép, nem? :D
Csak, hogy Ikarus is legyen
És akkor még egy kép arról a napról, amiért King Longoztam:
HOG-512, Renccámvadászfalva (az infót kösz!), autóbuszforduló
Aztán jöjjenek a szokásos életképek, a szomszédblognak valamiért nagyon tetsző Budapest-Dad-Pápa tengely kifejezés azonban most nem igazán állná meg a helyét, többnyire csak fővárosi, és 1-1 tatabányai kép fordult elő a hónapban, mint életkép. A vácrátóti kép kapcsán meg szintén az emlegetett blogra utalván üzenném szerkesztőtársamnak, hogy csak semmi önlájk! ;D
Na de haladjunk tovább:
LVX-845, még csak szürkeként volt meg, de ebben a színben szexibb.
Lyukasóráimban a napos időt kihasználva sokat fotóztam a Boráros téren is, elsősorban BKV-t, amivel nem fárasztom a népet, de előfordult ilyen is:
Unásig lőtt HB 52-66... Valami jön abból a kipuból. :D
 Liget nélkül sem képzelhető el egy ilyen összefoglaló:
4, azaz 3 VB-s autó, és a sor végén a LIB-880, ami csak ex. Volánbusz
Íme, ex. DZA-288.
Egy kis Pilisvörösvár is jutott a hónapra, rég jártam már ott fotózni, pedig érdemes kimenni oda, hiszen a Vértes Volán alvállalkozásában mindig találni érdekességeket:
MBZ-711, Pilisvörösvár-Annavölgy járaton
Meg egyébként is jó hely ez a sváb faluból lett agglomerációs város, persze akkor nem annyira, ha autóval át akar rajta jutni valaki a 10-es úton... Van itt minden:
LVN-377, a Homm egyik csitája iskolásjáraton
A VB szinte minden típusával előfordul itt, de a Volvo a leggyakoribb
És minden egyéb is, a Vértes sem csak alvival és a pótlón.
Akit a többi is érdekel, készült még itt kép, ám most térjünk át egyik nemzeti ünnepünkre, október 23-ára. Ezúttal is várható volt nagyobb számú busz érkezése, ez meg is történt. Zömmel azonban e-bay hulladékok jöttek, az 56-osok tere rogyásig tele volt busszal, nem túl jól lőhetően. Párat azért felteszek a galériába, az Ikarusok nagyját sikerült értelmesen meglőni, de itt most be kell érnetek 2 képpel a Margit hídtól, ahol egész jól lehetett fotózni:

Ex. Agria, természetesen
JNF-513, egy Irizar Tátról
Ezután, 1 nap iskola és infógyűjtés után jött a péntek, én pedig nekiindultam a Hatvani és Nógrád csengetésének. A Volánok segítőkészségének hála előbb meglett a BAN-290 telepen, majd Starjánban is meglett minden, ami kellett. Hatvanban lájkrekord-gyanús kép is készült:
MLB-881, ex. Jászkun Volán (FJY-426), ezzel a Hatvanitól a JXZ-702-ig visszamenőleg megvan minden Ikarus, de néhány azelőtt selejtezett gép is, egyébként.
Salgótarjánba viszonylag tempósan sikerült átérnem, remélem, csekk majd nem jön erről. Először tehát a telepen néztem körül, utána pedig a helyiből hiányzó Ikarusokat igyekeztem összeszedni.
Ez éppen nem volt hiányzó, de napos-ajtósban ezelőtt még nem fotóztam 480-ast. :)
Ez is meglett végre, és...
...és ez is, ez egyébként ex. Vasi Volán.
A harmadik hiányzóm a GFX-101 volt, az is meglett, de sajnos nem szépen, a buszvégen pihent ellenfényben, némileg szűrt fényig vártam, tovább nem. Közben a fentiekhez hasonló módon sikerült kiszednem az utolsó hiányzó Localo-t is az NV-től, és persze egy 266-os is jött.
LPY-742, Tesco parkoló, csak, hogy ne ugyanonnan legyen minden salgótarjáni kép. Meg olyan sok 250-es nem is szokott lenni... :D
Még naplemente előtt elindultam Mátraballára, megkeresni a CCV-445-öt, ami elvileg ott volt akkor.
Mátraballa, vasútállomás. A főút mellett Credo-t lőttem, itt legalább a típus már stimmelt.
Nem sikerült megtalálnom a buszt, de "sebaj, úgyis mindjárt indul". Még éppen volt hozzá elég fény, az óraátállítás után esélytelen lett volna lőni, de anélkül se nagyon, legfeljebb ezen a héten még.
CCV-445, nem hittem volna, hogy meglesz.
Ez az út a tegnappal együtt megért volna valami "ultimate-Nógrád" című posztot, de inkább besűrítettem ide ezeket. Ám mielőtt továbbmennénk, jöjjön egy kép Tatabányáról, mert az kell mindig. :D
FLR-370, mert mi mást lőne itt az ember, hanem egy mátrás Credo-t? :D
Egyébként a Gyöngyös kézilabda csapata érkezett ezzel Tb-ra, és győzelemmel tértek haza, akárcsak az SVSE, akik viszont egy Blagus-os Mercedessel (LIX-532) jöttek, de az lőhetetlen volt.
Végezetül jöjjön tehát még egy kis Nógrád.
Sőt, előtte még Vác is. :)
Tipikus Vác. A hiányzó Ikarusaim nem, de mind a két Integro és pár Kinga azért meglett...
Jó, egy Ikarus azért csak akadt.
Célirányosan a GXD-366-ért indultam, ami előző nap a TDK-nál volt műszakváltáskor, gondoltam akkor most is ott lesz, így a következő járattal indultam is, ami még a műszakváltás előtt odaér.
Ez nem valami biztató előjel...
Regio volt helyette, váltásban járják a szandai fordával... Zsír, 30 perc unalom a semmi közepén. Amúgy durva volt látni, hogy a környéken mindenhol Localo többség van, mint valami budapesti külterület. Nem túl jó szájízzel, de végülis bementem Balassagyarmatra, Tereske-Szátok útirányon át, az életem is eluntam.
Legalább volt értelme! A Bakonyhoz hasonlóan itt is egy C56-ossal lettem 100%-os az Ikarusokból. A balesetes CCV-435-öt leszámítva a genfi csuklósok okozta selejtezési hullám után megmaradt összes Ikarus megvan tehát a Nógrádtól, büszke is vagyok rá! :)
Nem rossz hely ez, de itt már azt vártam, mikor indul az MGS-552 visszafelé...
Zárásképpen, mert alapszabály, hogy...
...nincsen Nógrád 266-os nélkül! Míg pár napja Starjánban egy gyarmati, addig 'gyarmaton egy 'tarjáni 266-ost lőttem ki, mert miért ne?! :D
Ezzel fejezem be a posztot, azt hiszem, fotózásban igen eredményes hónapot zárok, valószínűleg november már nem lesz ilyen ingergazdag. Érkezik persze az oly sokszor megénekelt vonatpótlós poszt nem sokára, illetve nem tudom, Renccámvadász hogy áll most, ha tud, ő is ír majd.
A galéria: https://skydrive.live.com/?cid=872902F291B0EFAD&id=872902F291B0EFAD!147#cid=872902F291B0EFAD&id=872902F291B0EFAD!1607
Most van mit nézni, 111 kép, sok az Ikarus, de a King Long és az e-bay hulladék is. Minden esetre köszönöm a figyelmet! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése