2013. december 29., vasárnap

Ez volt 2013 - Ötker összegzése

Először is elnézést az erőltetett alliterációért, a képek vízjelezéséből, és talán a stílusból is úgyis mindenki tudja, melyikünk írta a posztot, de ezt most muszáj volt... :D
Minden komolyabb bevezető nélkül lássuk akkor, hogy az én szemszögemből és persze a buszfotózás szemszögéből miből is állt ez az év. Minden hónaphoz írok egy kisebb összegzést, és ugyan nem lesz könnyű feladat, de minden hónaphoz választok is egy "a hónap képe" minősítést érdemlő képet.

Január:
Először is fontos megemlíteni, hogy ebben a hónapban indítottam, akkor még egyedül, a Kárpátbusz facebook oldalát. Aki már akkor is követte az oldalt, emlékezhet rá, hogy a hónap nagy része a nyakra-főre lőtt havas képeimről szólt, mondjuk volt is hó rendesen. A hónap egyetlen túrája egy Monor-Örkény-Táborfalva-Dabas kör volt, némi Honvédséggel, itt születtek a hónap rendszámai is, de mivel ez nem annyira nyilvános fotóhely (minket is bevittek a pusztavacsi laktanyába igazoltatni...), ezért nem mondom meg, mik, annyi legyen elég, hogy a repülőnapon mindent lőttünk ezek közül... Ezt leszámítva a HZT-966 lett nagy fogás, persze nem így, hanem MDM-324-ként, új rendszámával talán elsőként lőttem. Illetve a BPO-478 is csak ekkor lett meg, nem sokkal később le is selejtezték, e kettő közül választottam ki a hónap képét.
Ez tiszta, a 04-78 meg retkesen lett meg + egy kis hó is van.
Február:
Ebben a hónapban is a havas képek dominálnak, ám a hónap képét az egyetlen februári túráról, a Heves-Eger kirándulásról választottam. Mégpedig azért, mert ezzel lett meg az összes Ikarus a Mátra Volántól.
GZE-957 valahol Heves mellett a pusztában. Nem egyszer megszívatott ez a busz, végül csak kipipálhattam.
Március:
Idén kivételesen márciusra esett a szokásos családi mátrai kirándulás, ahol születtek is jó képek. Ezután még a 15-ei hóvihar előtti tavaszon lőttem napos képeket itt-ott, majd a hónap második felére beköszöntött a tél. Mivel más alkalmam már nincs feltenni igazán havas képet, ezért most azt választottam.
Legyen BKV is, meg március végén ez teljesen normális idő, nem?
Április:
Az első olyan hónap, amikor igazán gondba voltam, mit is válasszak a legjobb képnek. Voltam egy tolnai túrán, aztán halomnyi napos-ajtós képet lőttem a Sasadi útnál, de máshol is, beindult a vonatpótlás a Budapest-Esztergom vonalon, és még ennek a hónapnak a végén volt a Szakma Sztár verseny, ahonnan meg kb. bármelyik képet választhatnám. Így azt inkább belinkelem. :)
A Gemenctől is lőttem 266-ost, meg még jó néhány Ikarust, ám talán érthető, hogy mégis ezt a mekényesi képet választottam. :)
Május:
Na innen sem könnyű választani, kezdve azzal, hogy ekkor jelentek meg a C2-es Citaro-k a VT-nél Budapesten, voltam Kaposváron, volt a ligetben egy rendezvény alkalmával kb. 15 honvédségi Ikarus és még Csongrádban is voltam egy túrán, ahol több, mint 100 új rendszámom lett a Tisza Volántól. A HM-nek továbbra is meghagyom a repülőnapot, ám mégis egy állami szerv buszát választottam a sok tiszás Ikarus helyett.
RR 11-30, aki Szegeden jár, az nem hagyhatja ki... :)
Június:
Ekkor volt a nagy árvíz, ez lekötött egy időre, majd a hónap középen került sor a nyugati kirándulásomra. Erről annak idején két poszt is született, ráadásul a szerkesztőségi kirándulás is ekkor volt Mezőkövesden és Egerben, úgyhogy innen is legalább 10 képnek lenne létjogosultsága bekerülni, elég csak a Nyugat-Magyarország 1-2.  posztokat végig nézni, csak Ajkán n+1 napos-ajtós Ikarust lőttem. Ám a hónap képe egyben a hónap rendszáma is, bár ez is szubjektív döntés, de mivel azóta kikukázták, és akkor is már egyedüli volt, ezért a következő buszt választottam.
AAT-389, a Vasi Volán utolsó 266-osa.

Július:
A nyár elmaradhatatlan kelléke egy-két siófoki fotó, ezek mellett a C2-eseké, illetve a Székesfehérvár-Mór-Kisbér-Zirc háromszögé és környéké volt a főszerep, szinte csak ott (és Budapesten) fotóztam ekkor. Sok műszakváltás maszek Ikarusokkal, ám mégis ismét a Vértes Volánra esett a választásom. Sokaknak egyértelmű lenne, hogy az IPJ-462 és az FKC-236 közül melyiket válasszák, én azonban tényleg sokat gondolkoztam ezen...
Persze végül az Ikarust választottam. FKC-236, Dad.
Augusztus:
Az nem volt kérdés, hogy a repülőnapról választok, na de mit? 20+ Honvédségi Ikarus napos-ajtósan, 10+ új rendszám a Kunságtól, napos-ajtósan, nem egyszerű... Mégsem filóztam sokat.
Egyébként még augusztusban voltam Hévízen és Sümegen, sőt, egy Nagykanizsa-Kaposvár-Dombóvár túra is belefért, szóval ebben a hónapban sem 1-2 rendszámom lett. :)
Jött ugyan több 280-as is, ill. hasonlóan ritkán lőhető 256-osok, de számomra egyértelmű volt az 53-00 helye itt.
Szeptember:
Ebben a hónapban is sikerült lőnöm Honvédséget, sőt, sok jó kép született Tatabánya környékén is, pl. az ex. Albás C83-asról, illetve a vonatpótlásról sem kevés kép készült. Azonban egyértelmű volt, hogy a hó elején megejtett borsodi túráról választok valamit.
Ne csak 256-os és 266-os legyen már... :D
Október:
Ez sem egyszerű! A hónap első felében Budapesten fotóztam, majd utána előbb a Bakonytól, sőt, még októberben a Nógrádtól is sikerült lenulláznom a hiányzó Ikarusok számát, így több C56-os is felmerült, végül azonban maradunk a 200-asoknál.
DUL-848 - mert 260-as még nem volt, meg mert Ganna és Ódöbrönte között nem mindennap fotózok... :D
November:
Sok-sok Econell és E95 az Árpád hídnál és a 10-es úton, egy kis Mátra és nem mellesleg 100% lettem a Hatvanitól. Ugyan Ikarus 543 sem volt még, és a GLD-149 személyében az lett a hónap rendszáma, mégiscsak más mellett döntöttem.
Hogy ne csak Ikarus legyen!
December:
Bár készültek napos képek is még a hónap elején, az év utolsó túrájáról választottam. Se Kunság, se Tisza és Bács sem volt még, a Kunságnak is kijárna itt egy hely, főleg, hogy csak 15 busz kell tőlük, de az érdekessége miatt inkább a Tisza bajai vendégszereplését választottam.
7/5 a tiszás 260-asok közül egyszerre a bajai helyi buszvégen.

Még a búcsú előtt egy kis statisztika:
A legolvasottabb poszt az Econellek előtt és után című írásom lett, mögötte kb. feleannyi olvasottsággal a két vonatpótlós poszt.
A facebookon a legtöbben az első Econellről készült képemet látták, majdnem 1100-an, szorosan mögötte szinte ugyanannyi eléréssel Renccámvadász kiskunhalasi képe a JGD-390-ről.
A legtöbb lájkot Renccámvadász érte el a 04-78-al, 56 lájkkal, az 50-et meghaladta még tőle egy Citaro és az ex. Albás 260-as Kiskőrös helyiben, tőlem pedig a JOB-419 Mekényesen és a hatvani frissen beszerzett E94-ese.
Végezetül az egész évre köszönöm a figyelmet mindenkinek, kivételesen most nem lesz skydrive link. :) Jövőre is remélem, hogy sikerül sok posztot összehoznunk, még több olvasóval, és 300 fölötti kedveléssel fácsén. Addig is BÚÉK mindenkinek! :)

2013. december 22., vasárnap

Kárpátbusz on Tour - Bácska


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kárpátbusz szerkesztőség, akik szerettek volna egy napra kiszállni az élet kegyetlen fogaskerekéből, mert az utóbbi időben sok volt a dolguk és unták már a szürke hétköznapokat. Elhatározták hát, hogy amint lesz egy kis idejük levezetik a feszültséget egy kellemes túrával. A választás a Kunság-Bács volán kettősre esett, egyrészt mert a Kunságtól volt még néhány hiányzónk, Baján pedig a Tisza Volán jóvoltából kölcsönadott kocsikat vettük célba. Ez a nap végül 2013.12.20-án érkezett el, a legsötétebb nap előtti napon. Az idő nem volt a legbarátságosabb, de ez a két bátor legény így is nekivágott a túrának, mert nem tudták, hogy mikor adódik újra lehetőségük a fotózásra.6 óra 30 perc környékén el is indultak a sárga rombolóval, alias FaGYikával, az utak királyával.

Az érdekesre sikerült bevezetés után visszatérnék a posztok nyelvezetére. :)
Szóval, nagyjából egy órával később Apajon jött szembe az első járat, amit fotózni szerettünk volna. Apajról tudniillik, hogy területileg Kiskunlacházához tartozik, a közlekedését napi 6-7 járat szolgálja ki, amiből 3 járatot a Volánbusz üzemeltet. Így történt, hogy egy váratlan helyen szembe jött velünk egy KWA MAN is, de nekünk a Kunságos Kunszentmiklós-Kiskunlacháza járat volt a lényeg, melyen BOP-751 érkezett. Még nagyon sötét volt, a kép nem lett a legjobb, úgyhogy az első képet Kunszentmiklósról mellékelem, ahova 3 beérkező járat reményében tértünk be. Legfőbb cél MBZ-369 kilövése volt, de nekem BHV-079 is hiányzó volt még. MBZ végül nem lett meg, valószínűleg az ment el, nagyjából 30 perccel érkezésünk előtt Dunaújvárosba.

BHV-079 Kerekegyházáról érkezett az "autóbusz pályaudvarra". Nekem hiányzó volt, már megérte megállni. :)

BOP-309 Dunaújvárosból érkezett, a képen már átszerelés után látható.
A 3. busz EIB-385 volt Szabadszállásról, illetve bónuszként BPF-077 is befutott Budapestről. MBZ nem lett meg, de már így is csak egy hiányzóm maradt Kunszentmiklósról.

A következő megállást Szabadszálláson terveztük, A Dunaegyháza-Kecskemét járat miatt, amin LSU-983-at vártuk. Nem sokkal a busz előtt érkeztünk meg, szinte egész nap szoros volt az útiterv, de tartottuk a menetidőt. :)

LSU-983 magyar hangja, azaz KPY-604. Reméltük, hogy nem ő jön, de hát ez van. Nem lehet mindenben mázlija az embernek.

Közben a Kecskemét felől befutott HIS-487 is, ő csak Szabadszállásig közlekedett.
A következő tervezett állomás Kiskőrös volt, de közben az anyósülésen folyamatosan tartottam a kapcsolatot a buszfotósok egyik elengedhetetlen oldalával, a www.menetrendek.hu-val, hátha éppen jön valami szembe alapon.

Volt értelme nézegetni, kinéztük a Kiskőrös-Kecskemét járatot. Kiszámoltuk, hogy Páhi-Izsák között kellene szembe jönnie, szóval résen voltunk. Még pont időben kiszúrtam LSU-982-t. Nem gondoltam volna, hogy 415-ös van ezen a járaton.
LSU-981-985 között egyébként az összes buszt lőttük, a 983 kivételével.

Végre megérkeztünk Kiskőrösre, ahol tudtuk, hogy KPY-609-nek kellene várnia minket. Szerencsére minden a terv szerint alakult, ő is meglett.

KPY-609, a háttérben EUF-182. Szép, hogy idáig feljár, így már nem csak Kalocsáról és Bajáról van meg.
Indulás tovább Soltvadkertre BPF-060-ért. Te nézd már, ott megy egy 260-as. Nyomás utána!
Végig üldöztük Kiskőrösön, amikor is egyszer csak megállt, kiszálltunk, lefotóztuk és örültünk.
Mint utóbb kiderült szerencsénk volt vele, neki csak 1-1 köre van egész nap (természetesen csak iskolaidőben), amúgy pedig Mercedes pörög a helyin.

JOY-369, 2009-es selejt az Albánál. Ajtós képet már láthattatok róla a facebook oldalon.
Érkezés Soltvadkertre. 10 percen át kerestük azt a nyüwes autóbusz várótermet, ami mint később kiderült a főút mellett van, emiatt el is buktunk egy Kunságos 256-ost, illetve a Balaton Volán Veszprém-Szeged járatát. Megtaláltuk a Bócsai utat, ahonnan biztos volt, hogy BPF-060 érkezik, a frissen indult Bócsa-Soltvadkert járatáról, ami egyébként még a menetrendek.hu-n sincs meghirdetve. Meg is érkezett, "meglepő" módon utasok és táblák nélkül, a busz követésével pedig rá is leltünk a váróteremre. Gyorsan felszállított majd indult is valahova. Táblák nélkül nehéz lenne megmondani, hová ment, de meglett .

A buszállomásról kifordulás után.
Az eddigi legnagyobb település, Kiskunhalas volt a következő úticél. Útközben lekaptunk JZY-067-et a Kiskunhalas-Kecel járaton, de az 'halasról szebben meglett. Nagyjából 5-10 perc fölöslegesen elvesztegetett lámpáknál ácsorgás után (szüljön sünt az a közlekedésmérnök, aki ezt tervezte) megérkeztünk. Kimentünk a vasútállomás mellett található maszek 543-asért, ami már persze mindenkinek megvan, csak nekem nem volt. :D

Ő lenne az. Elvileg egy mélykúti maszeké, de gyakorlatilag mindig itt áll.

Ezután becsörtettünk a buszállomásra, ahol kicsivel később meglőttem a nap 2. legnagyobb rendszámát, JHZ-070-et. Nem sok hiányzóm van a Bácstól, ő az volt, de nem is csoda mert Bácsalmásra tartozik, ott pedig nem jártam még. Ha tudtam volna, hogy 10 perccel azután érkezik be, miután én másfél éve átmentem innen Kalocsára, akkor eszembe nem jutott volna LOL-715-el átcsattogni. :D

JHZ-070. Jól állnak neki a ködlámpák.
Mint ahogy azt már megszokhattátok, ennyi hablatyolás után át is adnám a szót Dr. Ötkernek. :)

Maradunk Kiskunhalason egy kicsit még, ám előtte annyit az első részről, hogy az ex. Albás 260-as mellett a BPF-060 és a KPY-609 volt csak hiányzóm, innen aztán meg az volt kevés, ami megvolt... :D Kiskunhalason egyszer már jártam ugyan, onnan meg nekem teljes fehér folt volt a térképen, amerre jártunk, egész sokáig. Na, kezdésként jöjjön egy kis tároló:
Egy kis tájkép, látszik, hogy meleg volt...
Természetesen a legkevésbé lőhető LPA-487 volt innen hiányzó...

AGZ-844, nagyon örültem neki, még így retkesen is.
Közben siettünk volna már Bajára, de információink alapján Pusztamérgesre 11:45-kor az ACH-180 jár. Vártuk, hogy mikor esik be a telepről, ezalatt a fentieken kívül újabb hiányzóink lettek meg, nekem a Bácstól még a DUD-486, a Kunságtól a JDY-993 és a nap egyik nagy fogása mindkettőnk számára, a MIG-461. Ezeket, meg minden egyebet a skydrive-on most is megtaláljátok majd, ide nem fér el mind. Visszatérve a témához, gyűlt már a nép a megállóban, 11:50 is elmúlt, mikor megérkezett a JZY-067 Kecelről. Az utasok be is támadták, gondolván, az ő buszuk az, de nem, ők a GZH-016-ot kapták, minőségi pótlás. :D
Mi ennek jobban örültünk, az utasok meg annak, hogy valami csak elvitte őket. :D
Az ACH nem került elő, így két 266-os még mindig hiányzik a Kunságtól, de egyet legalább kipipálhattam. Közben mint látható, megtelt a tároló.
Dél előtt nem sokkal végre tovább indultunk. Jánoshalmán semmi érdemlegeset nem lőttünk, ahogy Mélykúton és Bácsalmáson sem, utóbbi helyen az orrunk előtt ment el valószínűleg a DUD-009, bent pedig egy Credo és egy VB-s Intouro állt a ködben...
Jánoshalmánál közben ténylegesen a címben is szereplő történelmi területre, Bácskába érkeztünk.
Jánoshalma és Mélykút között a KAJ-798 közeledik. Ahogy látható, bejött a meteorológusok előrejelzése, délen 5-6 fok, napsütés... Legalább a táj szép volt egyes részeken.
Ezután Bácska Magyarországon maradt részének fővárosában, Baján fotóztunk, egészen sokat. Kezdésként egy kép Renccámvadásztól:
GBG-519 Pécs-Szeged járaton. Tábla az minek? Az utas tudja merre megy.
Nekem hiányzó volt ez az E97, és én még nem is csengettem errefelé, úgyhogy sok újdonság volt itt számomra. Sok időnk sajnos itt sem volt, a helyközi buszokat nagyjából fél háromig fotóztuk, egy órán át, aztán mentünk át a helyihez. Előbb azonban még nézzük, miket találtunk a Bács Volántól:
Főleg a kijáratnál fotóztunk, de előtte körbe jártuk a buszvéget, hogy mik vannak bent.
Egy egyedi darab, az egyetlen C63-as a Bács Volánnál, HSX-486.
Három 260-assal találkoztunk a Bácstól, határozottan a DUD-632 volt a legtisztább... :)
A másik kettő amúgy az ACH-072 és a DUD-629, utóbbi még ajtósban is meglett. Kép természetesen a galériában. ;)
A frissen mosott EWS-893 érkezik, ha sütne a nap, ez bizony napos-ajtós kép lett volna. Amúgy egy nap alatt meg is lett mind az 5 415-ös a Bács Volántól
Végezetül egy retkes C56-os érkezőben.
Irány a helyi! Persze lőttünk még bőven Credo-t is, ám most kihagyom őket, akik szeretik, azok a galériában találnak eleget + ott volt legutóbb az Econelles posztom is. :D És persze pár 263-ast is sikerült fotózni, C56-ból sem maradt sok hiány, 260-asból kár, hogy csak három volt. Azonban a Tiszától 6-ot is elkaptunk a 7-ből, nézzük a helyit!
A hat, majd nem sokkal fotózásunk előtt rásegítőnek érkező hét kocsiból nekem csak egy volt meg, így nagy motiváló erőt jelentettek ezek a buszok. 14:45 előtt nem sokkal mentünk át, amikor egy nagyobb rajzás volt.
CJN-283 volt aznap a tartalék, mikor odaértünk még csak ő...
...és a BOX-808 voltak bent.
Később beérkezett a BOS-578, Renccámvadász képén az látható a háttérben:
Egy kis művészkedés a Tiszás kocsikkal, ha már nem mindennapi dologról beszélünk.
Utána a CCP-868 és 871 jöttek, utóbbi volt az egyetlen, ami már megvolt, persze nem innen. :D
Lőttünk pár indulót, íme mindkettőnktől 1-1 példa:
CCP-868 indul a vasúttól. Nagyon sűrűn jár ez a 99-es járat. :D
A frissen átkerült CJN-405 is beesett a végére, így egyedül a CJN-033-at nem lőttük Baján a szegedi vendégek közül.
Igen, a rajzás után indultunk is, szerettünk volna Kalocsára érni még némi fényben. Ez sikerült is, köszönhetően (FaGYikán kívül persze! :D) annak, hogy Kalocsa környékére bejött a napos idő, és ugyan már ment le a nap, de a tisztább időnek hála egész jól ki tudtuk lőni ezt:
BPF-026, ezzel végre nincs több hiányzó csuklósom a Kunságtól! Összesen 7 Ikarus kell tőluk, abból csak a két ACH-s 266-os a 200-as, egész jó! :)
Benéztünk persze a buszvégre is, ahol három 266-os, az éppen induló CJU-133, és az ADV-641&642 voltak bent, a Bácstól egy E98-as, és 3 Credo a Kunságtól, az egyik, a záróképen a nézőhöz közelebbi hiány volt, a nap méltó zárása lett így hát az LKN-910. :D
A három Credo között két nagybetűs AUTÓBUSZ, két 266-os. :)
Ezzel zárnám akkor az idei utolsó túránkról készült posztunkat. Meg persze a szokásos linkkel, 68 képpel:
https://skydrive.live.com/?cid=872902F291B0EFAD&id=872902F291B0EFAD!147#cid=872902F291B0EFAD&id=872902F291B0EFAD!1889

A két ünnep között lesz még összefoglaló, részemről mindenképpen. Megtesszük majd a fb oldalunkon is, ám itt is, szerkesztőtársam nevében is:
Békés, boldog Karácsonyt kívánok minden kedves olvasónknak!

2013. december 15., vasárnap

"Karikás" volán - Egy Békés túra elbeszélése

Húú hát, nem is tudom hol kezdjem, először is tán szép napot!
Időtlen idők óta nem írtam poszot, ez abból is látszik, hogy a mostani bejegyzés is egy augusztus végi túra történéseit beszéli el.

Békés megyében jártam, ha nem számítjuk az erdélyi utat, amikor útba ejtettük a megyét, akkor elmondhatom, hogy most fotóztam Körös Volánt életemben másodszor. 2011 nyarán Soondee kollegával már megjártuk Békéscsabát és Gyulát, ezúttal pedig Békéscsabára (mert abból sosem elég) és Orros Orosházára esett a választásom. Sikerült néhány renCCámmal gyarapítanom a Körösös mappámat, de akad még hiány bőven.

Na, de kezdjünk is neki ennyi rizsa után:

Békéscsabára a 6:10-es gyorssal indultam, a körülményekhez képest egész gyorsan leért, így 8:45 körül már lehetséges volt a fotózás megkezdése.
A buszállomáson kezdtem, de ez érthető is, mivel közvetlen a vasút mellet fekszik
Jól néznek ki ezek a 280.03-asok. Nem hiába az NDK-ban is szerették őket. Az Ikarus örök. :)

Egy helyis fényezésű 415-ös. A helyis flottaszín nem túl egységes, helyközis fényezéssel is járnak a buszok helyiben...

...mint például ez a BöHöM.
Az induló buszok jól lőhetők a buszállomás kijáratánál, a helyik pedig néhány méterrel arrébb, a Temető soron.

Az SL MAN jó dolog.

De csuklóban még jobb. LSV-096 indul éppen Dobozra.
A táblák egyébként nagyon jók, néhány helységnevet csak nagyítóval lehet elolvasni, a nyugdíjasok legnagyobb örömére.

Temető sor, a buszállomás mellett és egy helyis kivitelű C80-as.

Ő pedig EUA-797, a nap második legnagyobb fogása. Nemrég került át a helyközi üzemhez.

Nem ártana kicsit körülnézni, elindultam hát az Andrássy úton, tudván, hogy arra van néhány helyi járat, ami a buszállomás mellett nem fotózható.
Hát ez a busz már ELLment...
 Több helyközit lőttem mint, helyit. Délelőtt 10 körül Bp-en sem sűrű a helyi közlekedés, hát még Békéscsabán...
Napi kredó, ő sem hiányozhat a Körös járműparkjából.

Hoppá, KSA-677 az Agriától. Hát ő sem a szomszédból jött. :D

De hogy végül helyi is legyen.
 Rajta kívül még néhány helyis 200-ast sikerült itt lőni, de azok nagy része a Temető soron is lőhető volt.

Egy igen szép állapotú 260.32-es. Jól áll neki ez a festés.

Az egyik 260.50-es a kettőből. Persze, hogy ő volt már meg 2011-ből...
Igazából a testvére felkutatása miatt indultam el a kisebb sétatúrára, de csak az orrom előtt elhúzni láttam DUD-273-at, szóval továbbra is várat magára az az X.

Erre csak annyit tudok mondani, hogy Hajdú. Az élvezetek a tetőfokára hághattak ezzel a kredóval...
Inkább valami Debrecen-Hajdúszoboszló fordán járatnám. Vagy inkább valami selejtmeneten? Elgondolkodtató.

Az egyetlen 7700-as Volvójuk Békéscsaba-Gyula fordán. Tán az a legsűrűbben közlekedő járat.
Méltóképp elbúcsúztunk 'Csabától, irány Orosháza a hugyos BHV-val.

Napi "uzsonnásdoboz".jpg

Napivonat.jpg
Csak, hogy néha ilyen is legyen.
Orosházán a buszállomás nagyjából 5 perc gyaloglásra van a vasúttól, délután naposajtós a kijövő irány. Baráti hely, a népesség már kevésbé....

Egy E94-es. Már kezdtem őket hiányolni.

Napi tájkép is pipa. Háttérben a "Malom".
 Dobpergés: Éééés a nap rendszáma a frissen rendbe vágott és azóta is tartalék EUA-710! Nem is akárhol, éppen teszkó járaton tolta az ipart. Helyi Ventona KFT., Budapesten is el tudnék fogadni néhány ilyet. Ötker is biztos szívesebben lőné a Bécsi úti járaton, mint a szépnek nem nevezhető kisbuszokat. :)


Helyi járatra itt is dukál a helyis fényezés. Ha jól emlékszem 5 járat volt, nagyjából mindet kiszolgálja ez az egy szem 263-as.

Még egy kredó, mert miért ne.

Kecskemétről MJD érkezett. Már szinte unalmas. :D

A kivételes alkalmak egyike, avagy a C56-os beugrik helyire. A 263-ason kívül van azért 1-1 helyire átugrós kocsi is.

A posztot pedig BOS-792-vel zárom. Őt már láthattátok az erdélyi poszt 1. részében. Akkor Békéscsbára ment Mezőkovácsházáról, ezúttal pedig Orosházára.
Köszöntem a figyelmet, idén még egy poszttal igyekszem jelentkezni. Addig is Kellemes Ünnepeket!