2013. december 15., vasárnap

"Karikás" volán - Egy Békés túra elbeszélése

Húú hát, nem is tudom hol kezdjem, először is tán szép napot!
Időtlen idők óta nem írtam poszot, ez abból is látszik, hogy a mostani bejegyzés is egy augusztus végi túra történéseit beszéli el.

Békés megyében jártam, ha nem számítjuk az erdélyi utat, amikor útba ejtettük a megyét, akkor elmondhatom, hogy most fotóztam Körös Volánt életemben másodszor. 2011 nyarán Soondee kollegával már megjártuk Békéscsabát és Gyulát, ezúttal pedig Békéscsabára (mert abból sosem elég) és Orros Orosházára esett a választásom. Sikerült néhány renCCámmal gyarapítanom a Körösös mappámat, de akad még hiány bőven.

Na, de kezdjünk is neki ennyi rizsa után:

Békéscsabára a 6:10-es gyorssal indultam, a körülményekhez képest egész gyorsan leért, így 8:45 körül már lehetséges volt a fotózás megkezdése.
A buszállomáson kezdtem, de ez érthető is, mivel közvetlen a vasút mellet fekszik
Jól néznek ki ezek a 280.03-asok. Nem hiába az NDK-ban is szerették őket. Az Ikarus örök. :)

Egy helyis fényezésű 415-ös. A helyis flottaszín nem túl egységes, helyközis fényezéssel is járnak a buszok helyiben...

...mint például ez a BöHöM.
Az induló buszok jól lőhetők a buszállomás kijáratánál, a helyik pedig néhány méterrel arrébb, a Temető soron.

Az SL MAN jó dolog.

De csuklóban még jobb. LSV-096 indul éppen Dobozra.
A táblák egyébként nagyon jók, néhány helységnevet csak nagyítóval lehet elolvasni, a nyugdíjasok legnagyobb örömére.

Temető sor, a buszállomás mellett és egy helyis kivitelű C80-as.

Ő pedig EUA-797, a nap második legnagyobb fogása. Nemrég került át a helyközi üzemhez.

Nem ártana kicsit körülnézni, elindultam hát az Andrássy úton, tudván, hogy arra van néhány helyi járat, ami a buszállomás mellett nem fotózható.
Hát ez a busz már ELLment...
 Több helyközit lőttem mint, helyit. Délelőtt 10 körül Bp-en sem sűrű a helyi közlekedés, hát még Békéscsabán...
Napi kredó, ő sem hiányozhat a Körös járműparkjából.

Hoppá, KSA-677 az Agriától. Hát ő sem a szomszédból jött. :D

De hogy végül helyi is legyen.
 Rajta kívül még néhány helyis 200-ast sikerült itt lőni, de azok nagy része a Temető soron is lőhető volt.

Egy igen szép állapotú 260.32-es. Jól áll neki ez a festés.

Az egyik 260.50-es a kettőből. Persze, hogy ő volt már meg 2011-ből...
Igazából a testvére felkutatása miatt indultam el a kisebb sétatúrára, de csak az orrom előtt elhúzni láttam DUD-273-at, szóval továbbra is várat magára az az X.

Erre csak annyit tudok mondani, hogy Hajdú. Az élvezetek a tetőfokára hághattak ezzel a kredóval...
Inkább valami Debrecen-Hajdúszoboszló fordán járatnám. Vagy inkább valami selejtmeneten? Elgondolkodtató.

Az egyetlen 7700-as Volvójuk Békéscsaba-Gyula fordán. Tán az a legsűrűbben közlekedő járat.
Méltóképp elbúcsúztunk 'Csabától, irány Orosháza a hugyos BHV-val.

Napi "uzsonnásdoboz".jpg

Napivonat.jpg
Csak, hogy néha ilyen is legyen.
Orosházán a buszállomás nagyjából 5 perc gyaloglásra van a vasúttól, délután naposajtós a kijövő irány. Baráti hely, a népesség már kevésbé....

Egy E94-es. Már kezdtem őket hiányolni.

Napi tájkép is pipa. Háttérben a "Malom".
 Dobpergés: Éééés a nap rendszáma a frissen rendbe vágott és azóta is tartalék EUA-710! Nem is akárhol, éppen teszkó járaton tolta az ipart. Helyi Ventona KFT., Budapesten is el tudnék fogadni néhány ilyet. Ötker is biztos szívesebben lőné a Bécsi úti járaton, mint a szépnek nem nevezhető kisbuszokat. :)


Helyi járatra itt is dukál a helyis fényezés. Ha jól emlékszem 5 járat volt, nagyjából mindet kiszolgálja ez az egy szem 263-as.

Még egy kredó, mert miért ne.

Kecskemétről MJD érkezett. Már szinte unalmas. :D

A kivételes alkalmak egyike, avagy a C56-os beugrik helyire. A 263-ason kívül van azért 1-1 helyire átugrós kocsi is.

A posztot pedig BOS-792-vel zárom. Őt már láthattátok az erdélyi poszt 1. részében. Akkor Békéscsbára ment Mezőkovácsházáról, ezúttal pedig Orosházára.
Köszöntem a figyelmet, idén még egy poszttal igyekszem jelentkezni. Addig is Kellemes Ünnepeket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése