2014. június 26., csütörtök

Bejártuk Tolnát, Baranyát!

Az iskolaidőszak utolsó hetének végére terveztünk Renccámvadásszal és még egy kollégával egy jóféle kinnalvós túrát Tolnában és Baranyában, ám úgy alakult, hogy csak ketten maradtunk. Ebből pedig az lett, hogy akkor inkább használjuk ki a tanítási idő utolsó napjait, de az úticélt ne nagyon változtassuk.
Így aztán korán, de nem hajnalban, 6 előtt nem sokkal vágtunk neki az útnak, Paksig expressz üzemmódban. Így is csak negyed 8 előtt nem sokkal értünk oda, ami pont megfelelő időpont volt a helyijáratok végigfotózására. Meg persze érkeztek befelé szépen a helyközi járatok is, viszont 8-ra szerettünk volna Szekszárdra érni, így csak nagyjából fél 8-ig maradtunk.
A buszvég árnyékban volt, kivéve az érkező állást, viszont alig volt bent valami. Azonban a 6-os út kiváló fotóhelynek mutatkozott:
CJF-055 érkezik az atomerőműves járaton. Soha rosszabb kezdést!
Ilyet sem fotózhattunk volna már pár nappal később. Tetszetős. :)

Néhány képet készítettünk a buszvégen is, íme egy példa rá:
"A jó öreg AAI-731 is dolgozott ma az xy helyén"
Siettünk tehát tovább Szekszárdra annak reményében, hogy legalább az egyik helyis 280-as kint lesz. Nem volt. Na nem baj, közel 2 óra alatt lőttünk azért ezt-azt, kezdve a buszvéggel:
Reméltem, hogy legalább az egyik 435-össel összefutunk... Már csak ezért megérte 8-ra átérni.
Ilyenkor az indulók még csak elég neccesen lőhetőek, ezért átmentünk a Volán telep elé, mert még érkeztek befelé buszok a csúcsidő végeztével.
Egy Conecto érkezik a telepre. Tetszik ez a típus, szóló változatban viszonylag keveset találkozom ilyennel. Na igen, ezeket főleg dél felé kell keresni.
Na ez már egy jóval ismertebb típus számomra, egy jó kis 300-as Setra.
Végül pedig egy 300-as Ikarus. Naposan még nem volt meg.
Egyre ritkásabban érkeztek buszok errefelé, és egyre inkább alakult a fény a buszállomáson, ezért vissza is mentünk oda. Az induló buszok voltak jól lőhetőek, nem akarom nagyon untatni továbbra is egyforma képekkel a kedves olvasókat, de mivel egészen széles palettája vonult fel a buszoknak, így pár képet azért beteszek ide is.
Kezdjünk egy 260-assal!
Ezzel már Pakson is találkoztunk, ám ott lőhetetlen volt, majd az autóból a hangját is meghallgathattuk, aztán végül fotózni is sikerült. Pedig van, aki szerint már selejt...
Gemenc Intouro nélkül? Ugye, hogy nem!
Ez meg hiányzó volt, mint utóbb kiderült.
Jött még 256, SL MAN, C56, Irizar és még mások is, mindez 1 órán belül, szóval elvoltunk, de zárom most már Szekszárdot, mert hosszú út állt itt még előttünk, és nem akarom nagyon elnyújtani a posztot. A többi kép a "felhős" galériában úgyis ott lesz. ;)
Ezt viszont nem akartam kihagyni a posztból sem. :)
Bonyhád felé indultunk tovább, ahol nem akartunk sokat időzni, de aztán mégis sikerült. Renccámvadász nem járt még a helyi maszek telepén, amit most pótolt be, nekem sem ártott a látogatás, volt bent hiányzóm. A Volán telepe sok érdekeset nem rejtett, viszont a buszállomás kijárata egy kellemes fotóhelynek bizonyult!
JLZ-426 csak beesett a telepről, és nyomban indult is járatban a 4 utasával...
Na, ez egy komoly cucc, valódi távolsági busz.
Amúgy az érkezőket is lehetett lőni ímmel-ámmal.
Ezzel a gyönyörű C56-ossal búcsúzom Bonyhádtól. Itt is csak azt tudom mondani, hogy a további hasonló képekért lásd a poszt végén a galériát.
Elég későre járt már, de még így is át tudtunk érni a délutáni csúcs kezdetére Pécsre. Eddig csak egy családi kirándulás keretében jártam a baranyai megyeszékhelyen. Mint kiderült, akkor is több 266-ost sikerült lőnöm, mint most az egész túra során, ennek ellenére Pécsre is volt miért mennem, szinten minden hiányzó volt. A Tesco-nál álltunk meg először, de csak egy Ikarus volt bent, az is ellenfényben, így mentünk is tovább. A Zsolnay múzeumnál egy maszek 256-os várt minket, ugyan megvolt, de nem bántam azért.
FKF-155, a Jászkun Volántól ered, néha fellátogat Budapestre is.
A buszállomás mögötti utcában telepedtünk le ezután, ahol a vasútállomás felé tartó helyik, és a buszvégről induló helyközi járatok nagy része elhalad, így ingergazdag fotóhelynek bizonyult. Na igen, Renccámvadász nem először járt itt, nem is tévedett a fotóhely meghatározásakor. :)
Sajnos főleg szemből jöttek Ikarusok, de így sem volt rossz hely.
Többek között ezek miatt nem nagyon vannak már 266-asok a Pannonnál. Befigyel már a DDK logó is.
Azért még van, ami miatt öröm volt itt is fotózni. :)
"bocsi, ne haraguGY, ez ex. Bkv?"
Amúgy, a Credo-kon kívül persze, talán a C56-osokból lőttük itt a legtöbbet.
Fap-fap, első rész: teaszűrős kerék volános buszon!!! :D
Fap-fap, második rész: szerintem ez egyértelmű. Bár az igazi az lett volna, ha lövök ilyen fényezésű 266-ost, de erről már lecsúsztam.
Ez lehetett volna a harmadik rész, ám ebből majdnem orális szex lett, szerencsére a kcsg nem dugta ki jobban az orrát, így meg inkább meg is hagyom a képen, poénból. Ja, amúgy ez az egyetlen Ikarus 246, de ezt úgyis mindenki tudja. ;)
Ugyanitt egy 435-öst is sikerült lőnöm, de akkor éppen befelhősödött, mert miért ne? Hiszen csak éppen szénné égett a nyakam aznap, meg szauna volt az autóban, de ilyenkor azért miért ne jöhetne egy felhő... Na, még két kép erről a fotóhelyről, egy kicsit arrébbról, aztán elhagyjuk Pécset is.
Szép ez az E94-es.
Körbejártuk a buszvéget, alig volt valami bent lőhető. De az indulókat meg lehetett fotózni ott is, majd pedig távozáskor még egy ilyen horogra akadt.
Máris 3 Ambassadorról van fotóm, nem is rossz! :D
És akkor már a vasútállomás megtekintése után, Komló felé indulván egy egész jó zárókép is született:
KOX-730 a 4-es járaton, amin elég sok kocsi fordul meg csúcsban.
Tehát Komló felé vettük az irányt. Addig sem volt rossz nap, de Komlón éreztem igazán, hogy ez egy nagyon jól sikerült nap lesz. Hiába az új beszerzések, Komló még megmaradt Ikarus fellegvárnak!
Mivel már így is kezd nagyon hosszú lenni ez a poszt, ezért Komlóról be kell érnetek néhány képpel, innen tényleg nem fogok feltenni n+1 egyforma képet, hanem csak szemléltetem, mi volt a helyzet. A galériában pedig mindenki szemezgethet kedvére a sok rendszám között. :)
Nem rossz, és ez csak a tároló egy része. Igaz, nem a legjobban álltak a buszok, de sikerült mindent vagy indulóban, vagy érkezőben jól fotózni.
Indulóban leginkább így, ez az egy szem 415-ös volt amúgy Komlón.
Az érkező buszokat pedig vagy így tudtuk fotózni (így volt érdemesebb)...
...vagy így. Avagy: "Üdvözlet Komlóról!"
Ugyan már volt ez a kép a Facebook oldalunkon is de nem hagyhattam ki a nap egyetlen 266-osát. :)
Ahogy láthattátok, Komló jó hely! Szívesen maradtam volna még, de szerkesztőtársam unszolásásra elindultunk Dombóvárra, ahol némi vonatpótlás is volt. Útközben is akadt valami:
JLZ-147 Sásd és Vásárosdombó között
Dombóvárra igen csak sietősen estünk be, de sikerült még fotóhelyet is találni a pótlóbuszokhoz. Többre számítottunk, de mindössze 2 busz ment 4 körül Kaposvár felé, abból is csak egy Ikarus. Bementünk hát a vonatállomásra, és vártuk a következő kört. Addig is a Gemenc Volán szolgáltatott némi fotótémát:
CCM-878 érkezik Tamásiból. Oda sajnos már nem volt időnk benézni.
Közben egyébként már érkeznie kellett volna befelé a pótlóknak, nem jöttek. De volt bent két 300-as, azok álltak be éppen a treffre. Az egyik a vonatpótlásoknál nélkülözhetetlen ADY-338 volt, a másik pedig ez:
Szép autó. :)
Már indulnia kellett volna a két busznak, de várták a harmadikat, mert kettő nem volt elég. Közben az IC utasai egyre elégedetlenebbek voltak, joggal. Mi meg a káosz figyelése mellett lőttünk Gemencet, például egy viszonylag ritka állatfajt, egy kockarendszámos helyközis 415-öst:
EUC-325, örültem neki, sosemlátott volt.
Aztán egyszerre két busz is beesett a lassan fél órás késés után, egy Drögmöller, ami elvitte az utasokat, és a tartalék busza a kaposvári maszeknak, aki végül dolog nélkül haza is ment:
Sajnos M-s rendszáma van, de annyi baj legyen, így legalább tuti hiány volt. Egy ex-et valaki?
Ezzel be is fejeztük a napot, hazafelé ugyan még megálltunk itt-ott, még Kapos Volánt is lőttünk Iregszemcsén, aztán meg Arrivát és Albát, de érdekesebb buszba már nem futottunk bele. Jó kis napot zártunk, bár a meleg megnehezítette a dolgunkat, de bírtuk így is, sok km, sok rendszám, így kell méltóképpen lezárni a tanítási időszakot, még akkor is, ha ez amúgy nem nagyon érintette egyikünket se! :D
A már sokat emlegetett galéria, 175 (!) képpel: https://onedrive.live.com/?cid=872902F291B0EFAD&id=872902F291B0EFAD!2617

Aztán majd lesz valamikor BKK poszt, mert már ígértem, és sok más téma is a nyáron, addig is köszönöm a figyelmet, jó pihenést azoknak, akik megtehetik! ;)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése