2014. augusztus 29., péntek

On tour Sofia - Част 2

Szóval, hol is tartottam?
Ja igen, a második napról szerettem volna egy picit mesélni a Kedves Olvasóknak.
A rettenetes kora reggeli kelés után (mely úgy hajnal 7 órára volt tehető) a már-már szokásosnak számító fotóhelyünket vettük igénybe, azaz a Bul. Prahat.

Érkezik is az első Solaris az 5-ösön.
A trolik közül tán az 5-ös volt a legnagyobb kirakatvonal, ide voltak kiadva nagyrészt a Solák. Ezen kívül a 9-esen meg nagyrészt új pofás GVM-ek voltak. Szinte az összes vonal csuklóssal van ugyan adva (nem meglepő a járműpark ismeretében), de a szóló Solákat is ki kellett rakni valahová, így pl. az 5-ös troli mára már vegyes kiadású.

Következő állomásunk az "Opálceszna" (értsd: Opalchenska) volt, ahol elfogyasztottuk a hatalmas adagot rejtő reggelinket Alinál, közben pedig "amijön" alapon fotózgattunk.

Fideszék Conectoja a 11-esen.

Bizony néha a török német technológia is megadja magát, ilyenkor hívják segítségül az igazi igáslovakat.
Opalchenskánál egyébként egy nagy körfogalom található, összesen 5 kiágazással és mindenfelé szétágazó hálózattal, szóval egyáltalán nem nevezhető unalmasnak a placc.
Még akkor sem ha egyes járatok 37 vagy éppen 43 percenként járnak. Felénk is sokan szidják a menetrendkészítőket, de hát itt valószínűleg Stanimir a hasára csap és kitalálja, hogy akkor a 404-es járjon 5-11 között 43, 11-17 között 39, 17-22 között 41 percenként, ugyanis a táblán található menetrendek mindenhol csak a percezést tartalmazzák, azt meg találd ki, hogy a 43 percenként jövő busz a 12 órás időszakban éppen mikor érkezik. :D
Nálunk is így kéne, rögtön nem érkezne olyan utaspanasz, hogy az a rohadt 7-es már megint elment 22 helyett 20-kor....

Az említett Error 404-es járat.

9-es troli. Jéé, ezen újpofás GVM jár? :D
Avagy a helyi C80-as kivitel. Itt is ténykedik a helyi Lacus, remélem nem merít majd ötleteket a bolgároktól, nehogy aztán azon kapjuk magunkat, hogy a 256 valamelyik nap alacsonypadlósan és Classic pofával érkezik majd a 81-esen....


Helyközi, melynek a típusára még mindig nem sikerült rájönnöm.

Na igazából ez a cég lenne a helyi Volán. De olyan szinten, hogy Szófia-Madrid járatot is adnak. Ja, és csak ilyen típusuk van. Úgy látszik, ez volt a legolcsóbb.

Még mindig a körforgalomnál vagyunk, de gondolom már feltűnt, hogy közbe alaposan körbejártuk a körforgót. És még az eső is eleredt.

11-esen az egyetlen csuklós, amit aznap láttunk. Az akkori legújabb eresztésből való.
1667 volt a legfrissebb, amit akkor láttunk, igaz az még nem volt akkor utcán. Ha jól rémlik, 1663 volt a legnagyobb számú, amit utcán lőttünk.
Ja igen, közben pedig arrébb sétáltunk a körforgalomtól, elindultunk felfelé az egyik ágon, ugyanis valaki villamost akart fotózni....nem is értem minek. :D

Útközben érkezett 2433 a 78-ason.

Ezt csak azért, hogy a sínhez között kötöttpályafanok is örüljenek (Napi nyelvtörő pipa). :D
A 22-es villamost egyébként nem itt láttuk utoljára ezen a napon, ugyanis véletlen délután is összefutottunk vele a város másik felén. A 20,22,23-as számú villamosok mennek ki a város keleti felére, egyfajta műszakváltós vonalként funkcionálva, ugyanis a keleti részen egy igen nagy iparvidék terül el, de ezt majd később.

Erre is jár troli, nem is 1.
Éppen a Nadejdához tartozó 1521-es érkezett rajta.
Ahogy a trolivonalakat megfigyeltem, a Solás vonalakat nagyrészt Nadejda adta, de pl. a 6-ost és a 7-est, ahol csak GVM volt, Iskar. Ezen kívül valószínűleg voltak vegyes kiadású vonalak is, annyira részletesen nem figyeltem meg, de szerintem a 2-es is ilyen vonal volt, mert a 1521 Nadejdáé, viszont láttam rajta iskari kocsit is.

Na de folytassuk a napot, hiszen sok van még hátra. Innen a fenti képen is látható 1521-el továbbálltunk a metró felé, hogy haladjunk tovább, az előző posztban már szereplő plázához. Ez igen messze van a mostani pozíciótól, így igénybe vettük a telefonos metrós segítséget is.

Így néznek ki az újabb metróik.
Mondhatnám úgy is, hogy ezek a helyi EV-k (ha már úgyis ruszki gyártmány), sok M-ük meg ugye van még nekik is, de azok már csak hétköznap vannak kint. Ja, és sokkal jobban néznek ki, mint a mieink, belülről is jobb állapotban vannak és kívülről is sokkal esztétikusabbak.
Kiegészítésképp az előző poszthoz, annyit érdemes még tudni a hálózatukról, hogy a piros és a kék vonaluk lényegében összeér, így " 2 in 1" vonalról van szó és a közlekedés jóval ritkább, mint nálunk, hétköznap délelőtt pl. 7-8 percenként jár.

A vonalhálózat. Nagyon praktikus, hogy mutatja, épp melyik megállónál járunk.

Egy rendes kép is legyen már a metróról, ennyivel úgy is letudtam a fotózást, mielőtt még megjelent volna a helyi szekuriti.
Szóval Mladost 1-nél leszálltunk a metróról és onnan az 5-ös trolival folytattunk tovább utunkat a pláza felé, mely a múltkor már bemutatott szép fotóhelyen tér le a pályáról. Ezúttal sajnos nem Gizi jött, de kifogtuk a legújabb Solát, 1663 személyében.

Ez pedig már az autópálya, és most következzen néhány fotó a pláza előtt a város felől jövő irányból:

305-ös, természtesen VÖV szabványos Mercivel.

604-esen telireklámos BMC.
Ennek a számozását egyébként egyáltalán nem értem, ugyanis nem sokkal messzebb innen Észak felé folytatja az útját és egyáltalán nem lépi át a városhatárt.
 A szokásos napi vásárlást letudva folytattuk utunkat a pályán, azonban az irányt ezúttal a város felé vettük. Az éppen 27 percenként járó 306-oson érkezett egy VÖV-ös Merci. Hát meg kell hagyni, óriási feeling ezekkel a buszokkal utazni. Kapcsolatunk azonban nem volt hosszú, mert pár megállóval később már le is szálltunk, a Hotel Pliska előtt, hogy a pályán még több rend - és pályaszámot örökíthessünk meg.

A kevés állandó kiadású vonalak egyike. Néhány viszonylat Citroen kisbuszokkal van kiadva, mint az a buszokon is látszik, ezeknek állandó helyük van.

Racicék 400-as Setrája a Hamburg-Plovdiv járaton. Laza kis falujáró... :D

306-ost pl. nem fotózhatunk a pláza előtt, mert az 5-ös trolival együtt hagyja el a pályát és veszi az irányt a város déli széle felé.
Utunk ezután Nadejdába vezetett, mely a város Dél-keleti felén terül el, az iparvidékek sűrűjében. Itt futottunk össze amúgy a korábban említett 22-es villamos vonallal is.

Nem mellesleg a 11-es troli végállomása is itt található.
Miután mindent megszemléltünk Bul. Peyo Yavorov felé vettük az irányt, ahol 120-ast szerettünk volna fotózni (aznap vettük észre, hogy azon is vannak 280-asok), ámde a visszafelé úton a Sportna Zala Arena (alias Sportaréna) közvetlen közelében érdekes mozgásra lettünk figyelmesek.

Egy honvédségi Kabar.
Szemfüles Olvasóink tudják, hogy éppen egy nemzeti ünnep közepén tartózkodtunk ott, melynek keretében aznap éppen egy katonai rendezvény zajlott az Arénában, így jó néhány honvédségi vas érkezett a helyszínre. (Legnagyobb bánatomra a csuklós Conectojuk nem lett meg). Volt minden, Kabar, Intouro, MAN meg miegymás.

Itt az egyik Intouro.

Végszóra a zenekar is befutott.
Az idő sajnos az ellenségünk volt, ugyanis egyre inkább sötétedett, ez a kis mulatság pedig elvett néhány percet az időnkből, de azért megérkeztünk a korábban kiszemelt fotóhelyre.
Ez az autópálya belsőbb szakaszán volt, ahol éppen egy másik autópálya fölött megy át, és mi ezt a másik pályát néztük ki magunknak.

Itt épp a lehajtón érkezik egy maszek 315-ös Setra.

Ez pedig már az említett fotóhely, a háttérben a pálya, amin balra elindulva egyszer a plázánál lyukadnánk ki. :)

Az utolsó fényekbe kapaszkodva még egy vezérgép.
A 120-as egyébként rendkívül ütemesen 13, majd később 17 percenként közlekedett, sebaj, már megszoktuk. :D
Lassacskán elindultunk hazafelé, majd este unaloműzésképp kimentünk a 7-es trolival a végállomásra, mely a város ÉNy-i részén terült el. Célunk az volt, hogy csináljunk néhány állványos képet, de a végállomás teljes sötétségbe burkolózott, ráadásul a trolik is csak 1-2 perceket álltak ott, így inkább hazafelé vettük az irányt.
A vezér pedig egy állat volt, ment, mint a meszes. Ki tudja, tán ő volt Gizi férje... :D

2913 fedélzetén a szállás felé. Mint látható, rettenetesen kihasznált ebben az időszakban.

Ezen sorokkal búcsúzom egyelőre, de ne feledjétek: to be continued....

2014. augusztus 21., csütörtök

A BKK szolgáltatója: a Volánbusz

Régóta emlegettem már, hogy egy BKK témájú poszt is lesz. Akik ezt azért várták, mert sok BPI/BPO rendszámot reméltek, azoknak bizony csalódniuk kell, itt MOSt az MRP és az MRZ lesz túlsúlyban. A Volánbusz már 15 éve részt vesz Budapest tömegközlekedésében, annak idején a BKV 88-as vonalán járatták végig az Andor utcai selejtsort, majd néhány dél-budai vonal mellett időnként villamospótlásokon, vagy peremkerületi járatokon tűntek fel. Ezenkívül még a BKSZ jóvoltából utazhatott az átlag fővárosi a városon belül a Volánbusz járatain.
Sokáig ilyen Citarok voltak a törzskocsik a 88-ason, ott Ikarusokat váltottak (először piros színben jártak egyébként). Egy idő után a 13-as járatcsaládon is megjelentek, a 4-es metró átadása után pedig rövid ideig a 287-es járaton is megfordultak, pár éve pedig Újpesten villamost is pótoltak. Idén május óta pedig a 87-es családon járnak, míg a 13-asokra, a 287-esre és a 88-asra MAN NL283-asok kerültek.
Na ez változott meg idén áprilisban. A Volánbusz egészen nagy szeletet szerzett meg a budapesti buszvonalakból, nevezetesen az agglomerációs járatokat. A pletykák szerint még néhány egyéb peremkerületi járat is átkerülhet hozzájuk, mindenesetre jelenleg 167 vadonatúj busszal szolgálják ki szinte az összes olyan járatot, melynek legalább az egyik végállomása Budapesten kívül van. A 167 busz egyébként ezekre a vonalakra bőségesen elég, ezért is járja az a pletyka, hogy vesz még át vonalat a VB.
A 167 buszból 106 szóló, MAN NL283 (Lion's City) és 61 csuklós, Volvo 7900A (utóbbiakat a Rába hozta be az országba). A poszt fő témáját az első halmaz adja.
Kezdjünk is neki, először mi más is jöhetne, mint egy kis 218-as? ;)
MRP-064 még az átépítés előtt álló Bécsi úti vasúti átjárónál, még májusban.
Egyébként a 63/64/218 járatokat május elején vette át a Volánbusz, áprilisban a 169E-n kezdtek, majd szépen sorba júliusra átvették az összes agglós járatot.
Az egyetlen képem a pesti oldalról ezekről; MRP-072 pihen az Árpád hídnál a reggeli és a délutáni csúcsidő között.
Még egy kép még az első hetekből, mikor tábla jelezte az első ajtós felszállási rendet. Azóta ezt is a kijelző írja ki.
Az első MRZ, ami meglett. Mák volt a reggeli csúcsban, hogy éppen nem dugult vissza eddig a Vörösvári út.
Maradunk még a környéken kicsit, legalább megismerhettek a Flórián téren kívüli fotóhelyeket is a 10-es úti járatokra. :)
MRP-097 "A" Burger King előtt.
Az első hónapokban hetente 4-5 új rendszámot is tudtam lőni a 218-ason, most már kezd kicsit beállni a kiadás, de élvezem ezt a helyzetet, az unásig lőtt BKV buszok után ez jó kis házi fotótéma. Maradunk még ajtótlan oldalon, reggel a Rendelőintézetnél nyugisabb fotózni, mint a Flóriánnál, kisebb a sor, kevesebb rendszámot bukik be az ember.
MRP-099, a már felújított villamosmegállóból fotózva.
Suliidőben reggel van átszerelő szám a 29-esen, a heti egy alkalommal, mikor be kellett járnom, jó motiváció volt ez a korán kelésre.
Serfőző utca, a ház kicsit kiégett, de a busz nem annyira... Hát na, azért elég alacsonyan van még ilyenkor a nap.
Még egy kép a Bécsi útról ajtósban:
A Bojtár utcai lámpa nem a legkényelmesebb fotóhely, de tankolás előtt éppen kapóra jött. :D
Július elején átnéztem Hüvibe is, sok értelmes kép nem született, sajnos nem nagyon tudta eldönteni a Nap, hogy kisüssön-e vagy nem. Azért néha igen, olyankor egész jónak bizonyult a Máriaremetei út eleje.
Persze amikor itt épp jó volt a fény, akkor az MRP-051 jött, amit már lőttem egy párszor...
Egy standard végállomási fotót azért csak beteszek, ezt úgysem lőttem még máshol.
Július első felében nem sokat voltam itthon, így egy darabig hanyagoltam a témát, aztán az utóbbi 3 hétben ráálltam ezekre megint, most már főleg délen, de a kétajtós példányok megjelenése miatt a 218-as is ismét érdekes. Mindezek előtt egy kis életkép a Szentlélek térről:
Bármennyire is az Ikarus a kedvencem, ez a látvány nekem nagyon tetszik.
Az első fotóm kétajtós kivitelről. Ja, hogy nem látszik? Hát hoppá! :D
Itt már látszik a lényeg is, és a rendszám is majdnem ugyanaz... :) Ez a kép egyébként ismerős lehet a facebook oldalunkról.
Nézzünk át egy kicsit Buda délebbi vidékeire is!
MRZ-380 érkezik az őrmezei végállomásra.
Délután egész jól el lehet lenni itt, amíg valami falujáróra vár az ember.
Villányi út, kézenfekvőnek tűnik itt fotózni ezeket, de nekem nem jött be igazán.
Annál inkább bejött az 1-es út, egyik nap Budaörsön volt dolgom, akkor néztem ki magamnak délutánra a Virágpiac környékét. Végülis a Madárhegy nevű megállót választottam, ahol nagyjából egy órát töltöttem, kb. 2-3 percenként jött valami.
Az első napokban sokat volt ez a kocsi a 218-ason, így kiváló alany volt egy tájképre.
Amúgy pedig nagyjából ilyen képek készültek itt, továbbiakat ld. galéria. :)
Egy idő után már ülve fotóztam, 3 körül pedig kezdtem úgy érezni, hogy ideje átmenni a Sasadi úthoz, mert lassan már napos-ajtós az idő ott. Ez be is jött, onnan sem fogok feltenni azonban n+1 egyforma képet, úgyhogy a galériát kifejezetten érdemes lesz megnézni.
Úgy vélem, ez elég sok fotós számára ismerős, legfeljebb a busz más. :)
MOS-292, egy 3 ajtós darab, a 272-esen főleg ilyenek járnak, bár lőttem 4 ajtóst is. Összesen 7 ilyen Volvo van meg, 4 ugyaninnen. :D
A Széll Kálmán téren összesen egy értelmes fotót sikerült készítenem a témában, úgyhogy a 22-esre még kell találnom egy fotóhelyet, vagy csak szimplán kimászhatnék délelőtt a Széll Kálmán térre...
Ez sem az igazi, de még elmegy kategória, pár órával korábban viszont egész jó hely, anno az MFW Volvo-k egy részét fotóztam itt, meg persze King longokat.
Egy egészen friss, eheti kép a már felújított, kétvágányos Bécsi úti átjárót elhagyó MRP-100-ról, ami szintén kétajós egyébként.
Egy még frissebb kép, pár órája készült a Bécsi úton, a Laborc utcánál. Ez sem tökéletes fotóhely, de elmegy.
Egy még frissebb kép a végére, alig 1 órája, hogy fotóztam Kelenföldön... :D
A poszt végén pedig következzen két bónusz kép! Az első egy Ikarus, de a színvilágon nem változtatunk, és BPO/BPI sem lesz a posztban. Na, kitaláltátok, mi jön? Neeem, nem PKD...

LZZ-332 (ex. DUH-599) érkezik le a Várból. Végre meglett ez a torzó is, a színe az rendben van nagyon, de ez a homlokfal...
A második pedig egy kis VT, ha már égszínkék buszokkal foglalkozik a poszt, akkor egy C2-es Citaro-nak is illik benne helyet szorítani, még ha ez nem is a Volánbuszé.
MHU-768 a Szentendrei úton.
Végezetül jöjjön a skydrive galéria, pont 100 képpel, majdnem 70 db NL283-assal. Egész jól állok már belőlük. :) https://onedrive.live.com/?cid=872902F291B0EFAD&id=872902F291B0EFAD!2908
Köszönöm a figyelmet, hamarosan ismét jelentkezem! :)