2014. december 30., kedd

Búcsúzik a Volán-korszak

Néhány nap múlva vége a 2014-es esztendőnek, és ezzel vége a Volánoknak is. Az eddigi 24 Volán helyett lesz 6 Közlekedési Központ és hetedikként a Volánbusz. Hogy pontosan mi lesz, mekkora horderejű változást hoz ez, az csak jövőre derül ki, mindenesetre nem csak névleges változások lesznek, elég csak a flottaszínek átalakulására gondolni. Tehát lezárul egy korszak, és ez megérdemel egy kis összegzést. Ahogyan már jeleztem, a saját szemszögemből, sok statisztikával fogom ezt az összefoglalót elkövetni, lássunk is hozzá!
Igaz, ezt már kevés helyen látni, de jövőre eltűnik teljesen.

Azzal a 8 (vagy inkább 7) Volánnal kezdem, amelyek állományának több, mint 90%-át sikerült lefotóznom. Ezek közül is elsőként a Vértes Volánt és a Hatvani Volánt kell kiemelnem, ezeknek az összes busza meglett. Bár mindkettőnél van, ami ezt beárnyékolja, ugyanis a Hatvanihoz került egy Plasma idén, ami nem lett meg (nem volt kedvem érte leszállni/megállni), sőt, úgy tűnik, megy oda az egyik ex. Siófok helyis 415-ös is, de az már tuti nem idén kerül utcára. A Vértes Volán vett 6 Citarot decemberben, ezekből eddig kettő állt forgalomba. Ha esetleg még idén (holnap) forgalomba áll több is, akkor ez a 100% is bukó. Pedig két éve megvan már, ez idő alatt az állomány jó részét újra is lőttem. Mondjuk nincs hír arról, hogy egy harmadik is kapott volna rendszámot, úgyhogy ki merem jelenteni, hogy a Vértes Volán teljes állománya meglett, az utolsó selejt pedig, ami nem, az az AOC-090, 2012-ből.
Nagyon sok próbálkozás után lett meg 2012 őszére ez a kocsi. Azóta Tatán, Tatabányán és Budapesten is fotóztam...

MZF-202, aznap, amikor az MZN-719 forgalomba állt, így nem örülhettem "sallangmentesen".
MZN-719, ha csak nem szilveszter napján történik valami csoda, akkor ez lett az utolsó rendszámom a volános korszakban.
Már rég selejt ez a 266-os, de máig ez az 5 évvel ezelőtti kép a kedvencem a Hatvani Volántól. Pedig a legkisebb Volánnál nagyon jó a kollektíva, igazi Ikarus-múzeum. :)
A Mátra Volántól egy Iveco és egy Isuzu maradt csak hiányzó, ám itt hozzá kell tenni, hogy a "Mátra Volán és társai alvállalkozós buli" szálainak felgöngyölítését nem próbáltam meg, így itt lehet eltérés.
Születtek itt ennél jobb képeim, de annak idején itt kezdtem el a BKV-n kívül mást is fotózni. Ez a kép közel 8 éves, ahhoz képest egészen jó.
90% fölött zárhatom le a három Veszprém megyei Volánt is, a Balatontól 9 busz kell még, ami legfeljebb ÉNYKK-sként lehet meg (köztük két Ikarus), a Somlótól és a Bakonytól csak 3-3, ezek zöme Credo, a Somlónál sajnos befigyel egy E95 is.
A Bakony Volántól is szinte archív, 2008-as képet szedtem elő. Hát ilyet se nagyon lehet fotózni már egy jó ideje, főleg nem a Népligetben.
A Balatontól nagy kedvenceim voltak mindig is a 386-osok, amik nagyon sokáig teljesen alapkocsik voltak Budapesten. Ma már elég ritkán jönnek, a kép egyébként 2012-es.

A sok érdekes Ikarus mellett leginkább a Credo a jellemző a Somló Volánra. Érdekesség, hogy több nyáron is lehetett somlós kocsikat látni Budapesten különjáratban. Itt jegyezném meg azt is, hogy a fotózáshoz való hozzáállást tekintve a Somló Volán nálam a legjobb, gond nélkül jutottam el az összes telepükre, és a sofőrjeik is csak elvétve szóltak be.

A Nógrád Volántól sokáig megvolt az összes Ikarus, és összesen 6 busz kellett, azóta oda is került egy Plasma, illetve két siófoki 415-ös. Utóbbi kettő Siófokról ugyan megvan, de ez így akkor is eléggé elrontja a képet. Mondjuk tény, hogy idén finoman szólva sem mutattam nagy érdeklődést a Nógrád Volán iránt...
Amíg volt miért, addig sokat jártam Nógrádba, meg is lett 21 266-os, meg egy jó pár érdekesebb 400-as, ld. a mellékelt ábrát.
 Utolsóként még a Kunság Volánt kell itt megemlítenem. Egy rövid időszakig az összes 200-asuk megvolt, ám ez egy olyan Volán, ami még 2014-ben is állományba vett egy 256-ost, nevezetesen az MPZ-715-öt (ex. AAT-400). Hát ez sajnos hiány maradt, 10 másik busszal együtt, amiből még 3 Ikarus. Sőt, az idén forgalomba állt Volvokkal együtt egyébként 90% alá kerültem a Kunsággal, ennek szólt az elején a zárójeles megjegyzés.
Az ACH-303 lett az egyik utolsó rendszámom a Kunságtól. Volt is nagy örömködés a részemről nyáron. A Kunságot is könnyen megszerettem, 2012-ben fotóztam először Kecskeméten, azóta egész jól végiglőttem ezt az Ikarus-gyűjteményt is.
A következőkben a "középmezőny" jön, olyan Volánokkal, amiknek a fele-háromnegyede lett meg. Sőt, a Kapos Volán az év végére majdnem be is hozta a Kunságot, 80% fölött végeztem Somogy megyében. Sajnos több olyan busz is kimaradt, amit nagyon sajnálok. A 200-asok közül csak egy hiány maradt, a 417-esek is meglettek, de az E94-eseket és a Rábákat illetően sok a hiányérzetem. Nagy kedvencem egyébként a Kapos Volán. A Mátra és a Vértes mellett ez az a Volán, amivel kezdtem a vidéki fotózást még bőven sulinetesként. Már 2006-ból is vannak réges-rég selejtezett rendszámaim, azokkal annyira nem büszkélkednék, de ez a 2007-es képem máig az egyik kedvencem.
AFC-294 Siófokon, jó néhány éve selejt már ez is.
A harmadik Heves megyei Volán, az Agria az utolsó, aminek a háromnegyede meglett, a továbbiakban következőknek nagyjából a 60%-a lett meg a volános korszakban.
Innen kiállni egy élmény lehet, főleg ilyen tiszta busszal...
Ide tartozik a második legkisebb Volán, a Bács, de itt találjuk a Borsodot is, ami a Volánbusz után a legnagyobb Volán. Darabszámra egyébként a Borsodtól lett meg a legtöbb busz, több mint 350, így is még annyi buszuk hiányzik, aminél a Volánok kb. egyharmadának kisebb a flottája... A Borsodra is talán túl későn kaptam rá, igaz, már jó pár évvel ezelőtt megszülettek tőlük is az első fotóim.
Egy a sok-sok kép közül, ami miatt megszerettem Borsodot.
A Bácstól egy egyediséget, a C63-ast választottam. Ezen az egy alkalmon kívül nem sokat fotóztam ezt a Volánt.
Természetesen ebben a halmazban van az Alba és a Kisalföld Volán is. Sőt, darabszámra a Kisalföld a második a rangsorban, igaz, ha beleszámolom az alvállalkozókat, akkor a Vértes követi a Borsodot (nyilván a Volánbuszt nem számolva). Mindegy is, ezt a két Volánt is kedvelem, sokat fotóztam mindkettőt, de a Kisalföld esetében Sopronban, az Alba esetében pedig Dunaújvárosban nem jártam eleget ahhoz, hogy még több busz legyen meg tőlük.
Legyen akkor az Albától is egy C63. :D Egyébként jó néhány érdekesebb Ikarus található ennél a Volánnál, az Ikarus gyár közelsége miatt. Régen pedig főleg igaz volt ez.

Nem a legjobb képem a Kisalföldtől, de évekig annyira meghatározó volt ez a látvány velük kapcsolatban, mára meg nyoma sem maradt.
Végül, mielőtt rátérnék a részemről legkevesebbet fotózott Volánokra, következzen még a Vasi és a Zala, azaz az ÉNYKK eddig nem tárgyalt része.
Ha Zala, akkor Setra! Szerencsére nagyjából az állományuk fele meglett, így Ikarus is jutott bőven.
EVL-632 Szelestén. A Vasitól sajnos sok minden kimaradt; az egyetlen 266-os a kedvencem, de pl. ez a kép is adja.
Hét darab Volán maradt a végére, ezek közül egyik területén sem jártam túl sokat, némelyiktől alig-alig fotóztam valamit. A Gemenc, a Jászkun, a Körös és a Tisza Volán esetében sikerült az állomány több mint harmadát lefotóznom, a Pannonnak kb. egyharmadát, míg a Szabolcs és főleg a Hajdú ettől is bőven elmaradt.

Gemenc Volán területét egy idei túra mellett néhány kinnalvós túrán érintettem, illetve dombóvári átszállásokkor. Sok Ikarus meglett, sok pedig nem, nagyjából ezt tudom elmondani róluk.
Tiszát tulajdonképpen egy alkalommal fotóztam, igaz, akkor a megye nagy részét bejártam, mégis egy szegedi képet szedtem elő. Szegeden egyszer jó pár éve is jártam, ennek, illetve a sok távolsági járatnak is köszönhető, hogy a Tisza Volán állományának majdnem a fele meglett.



A Jászkun területén is alig jártam, tőlük nagy kedvencem a Mátraháza-Szolnok járat. Egyik évben Gyöngyösön lőttem ezen a kevés jászkunos E94 egyikét.
A Körösnél is egyszer jártam, erről szól a legutóbbi posztom, ezért nem is onnan rakok be képet, hanem egy budapesti különjáratról. Mondjuk a kedvencem nem ez, hanem az, amikor a Városligetben egy 256-ost lőttem tőlük, a BHM-141 személyében... :)
Baranyában háromszor jártam, mindannyiszor sikerült 266-ost lőnöm. Így volt ez akkor is, amikor csak Mekényest, és környékét érintettük ott. Nagy hiba volt részemről, hogy tavaly nem foglalkoztam eleget a Pannonnal, sok 266-ost buktam ezért.
Utoljára maradt a Szabolcs és a Hajdú Volán. Sokat elárul, hogy Szabolcsban idén jártam először, akkor sem csak buszt fotózni, és amúgy is nyáron, míg Hajdú-Biharban 2009-ben jártam utoljára (na jó, nem is, hiszen Polgár is abban a megyében van...), szintén a nyári szünetben, a Debrecen helyiszolgáltató-váltása előtt.
Kellett a végére még egy Credo... :D
Ez sem életem képe, na de nem fogok már jobbat lőni üzemelő 284-esről... Nagy élmény volt ezzel utazni annak idején. Egyébként messze a Hajdútól állok a legrosszabbul, a jelenlegi állományuknak szerintem az 5%-a lehet meg, cserébe megvan kb. 40 selejtjük. Mondjuk az se sok.
Ennyi lett volna hát a lezárás. Mondtam, sok szám lesz benne, de azért van kép is. :) Galéria természetesen most nincs, sok lenne az a 3-4000 volános kép oda, ami tulajdonképpen mind ideillene... Vitatható, mekkora jelentősége lesz (ezt a hobbit illetően) annak, hogy a Volánokból KK-k lesznek; ez majd kiderül a jövőben. Szerintem az egyértelmű, hogy ez egy korszak lezárultát jelenti, és ezért megérdemelt valami összegzést. Én nagyjából 8 éve fotózok buszokat, ebből kb. 5 éve foglalkozom igazán a Volánokkal. Sokaknak van messze nagyobb gyűjteménye, de úgy érzem, sikerült összehoznom egy egész szép kis munkásságot. Folytatom persze tovább, de én itt és ezzel húztam egy vonalat, mondhatjuk azt is, hogy megálltam egy kicsit megnézni, hogy is állok. 2015-től már a KK-k szerint listázom a képeimet, persze vehetném úgy is, hogy csak nyitok egy új excelt, de szerintem ez annál nagyobb dolog. Ahogyan többször is hangsúlyoztam már, ez egy korszak vége.
Köszönöm a figyelmet, mindenkinek boldog új évet kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése