2015. augusztus 19., szerda

A vonatpótlás vége - Budapest-Esztergom

Kezdjük azzal, hogy ez az ötödik poszt a témában, a korábbiakat megtaláljátok az oldalon. Az első részben a legutóbbi poszt óta megjelent buszokat mutatom be, majd a második részben egy összesítés is lesz, listával, és 100+ busszal. Azt még szögezzük le, hogy a 2-es vasútvonal egyáltalán nincs kész, a kapcsolódó közúti fejlesztések messze nincsenek készen, de a vasút sem, a villamosítás még minimum 2 év, addig élvezhetik az utasok ugyanazokat a vonatokat, néhány esetben a régebbi vonatokat, 5-15 perc menetidő csökkenést (5-nél többet csak a  gyorsított személlyel, Egomtól a Nyugatiig) 44 milliárd forintért. Jól sikerült ez, na!
Amióta Pilisvörösvártól kifelé jár a vonat, jóval kevesebb busz szükséges a pótláshoz, és jóval kevesebb is az olyan jármű, ami nem fordult meg itt korábban. Azért volt párra példa, meg olyanra is, ami hosszú idő után lett meg, de volt már itt korábban is. Nem rakok be mindent, arra ott lesz az összesítés a végén. :)
Ezt a tábort erősíti az alábbi C56, pótlásként bizony elég sok társa megjárta már ezt a vonalat.
Főleg esténként volt gyakori a C56, de néha nappal is beugrottak.
E95-ből sem járt itt még elég... Így aztán az ITY-835 is volt pár hétig a vonalon, hogy lassan eljussunk oda, hogy a Volánbusz E95-ösei közül több járt ezen a vonalon, mint ami nem.
Már megint az a fránya Árpád híd, sajnos a legtöbb képem itt készült.
Így, hogy ne legyen zsinórban három kép ugyanonnan, az LNK-252-t kihagyom, úgysem az volt az utolsó Setra a Volánbusztól, a véghajrára az LNK-247 is feltűnt, de maradjunk az időrendi sorrendnél.
MJW-921-ről volt már kép, de nem ilyen. ;)
Piliscsaba, Pázmáneum
Ha pedig az Infinitours a téma, akkor álljon itt a 3 Bova, 2 Irizar és az 1-1 E94 és Setra mellett megforduló buszuk is:
LTD-307, Mercedes Integro, az egyedüli az egész pótlás során
Illetve a harmadik Bova, és egyben az utolsó busz a cégtől a vonalon:
MXU-982
E95-ből sosem elég, főleg, ha DVV a rendszámuk! A 491-en kívül az össze még meglévő járt itt. :)
DVV-496 volt az utolsó, de legalább a Bécsi út olyan terelt szakaszán lett meg, ahol csak 1-2 hetet járt a pótló.
Egy régi-új kocsi is feltűnt pár napra az Mr Reisentől. A KNYKK alvállalkozásban közlekedő busz pár napra visszatért oda,a hol annak idején kezdte a magyarországi pályafutását.
MJA-067 az Árpád hídnál
Zárásként is maradunk a cégnél, sokáig úgy tűnt, ez lesz az utolsó rendszámom a pótlásról, ezt a tisztséget azonban végül az LNK-247 nyerte el, de esős időben, ma. Az első rész zárókép az MKA-722, az új ürömi körforgalomban:
Itt sem sokáig lehetett vonatpótlókat lőni. Avagy a környéken már úgy várt körforgalom üzem közben!




Térjünk át a számokra, nézzük az összesítést!

Mielőtt elkezdem, szeretnék köszönetet mondani "800-as busznak" és "Nyerdomnak" akik segítettek a vonal megfigyelésében, sőt, néhány képpel is hozzájárultak az alábbi lista (majdnem) teljességéhez. Persze biztosan volt több busz is, amit egyikünk sem látott, mert csak egy-egy alkalommal ugrott be; illetve van olyan, amit egyikünk sem fotózott, de nagyjából a következő járműpark fordult meg a 2-es vonal pótlásán:
144 jármű, amiből 12 kisbusz és 132 busz. A Vértes Volán (2015-től KNYKK) és a Volánbusz mellett a Homm, Mr Reisen, Balázs Busz, Cservák Busz, Infinitours, Pilisplusz és a Füzy-Trans szolgáltatott. A legtöbb busz Ikarus volt, 51, azon kívül MAN, Volvo, Bova, Setra, Neoplan és néhány egyéb típus képviseltette magát, a galériában minden típusra láthattok példát. :)
Az alábbi galériában 118 busz és 11 kisbusz szerepel, a képek zömét én készítettem, kivételt képez az a 6 db kép, ahol a vízjel is jelzi, hogy nem a saját képemről van szó, hanem Nyerdom a készítő. Illetve másik 4 képpel 800-as busz is a segítségemre volt (FLX-439, KWA-082, MOU-662, NCX-622).
A kimaradó 13 jármű, ami megfigyeléseink szerint járt a vonalon: DUD-583, FAB-193, FJJ-412, FKD-442, FLR-489, GPD-501, HGS-211, HHR-658, HOG-514, HPR-054, LHZ-018, MMB-626 és MMT-632.
Tehát a galéria, 177 kép, a vonatpótlás elejétől kezdve egészen a végéig, a mai napig, több, mint 3 év termése, időrendi sorrendben, leszámítva az utolsó 4 képet: https://onedrive.live.com/?id=872902F291B0EFAD!3549&cid=872902F291B0EFAD&group=0
Köszönöm a figyelmet!