2016. február 16., kedd

Jászkunság

Tavaly az év első túrája az Észak-Alföldre vezetett, idén is majdnem. Január közepén voltam már Borsodban, abból most nem lesz egy 15. borsodi poszt. Na ne értsétek félre, továbbra is imádom azt a környéket, és nagyon jó kis út volt ez, de idő hiányában a kettőből csak egyet szeretnék megírni, és erről a területről jóval kevesebb a beszámoló nálunk is, máshol is. Borsod majd legközelebb... ;)
Ahogyan a címből kiderül, a Jászság és a Nagykunság egy részét jártuk be.
Rögtön az elején kezdjük is az egyik legfontosabb rendszámmal, a túra egyik apropójával.
AYA-117 itt áll már egy ideje Törökszentmiklóson
Ha már itt voltunk, szétnéztünk még a városban, a buszvégen is. Szép, tipikus alföldi kisváros Törökszentmiklós, először jártam itt.
A 415-ös volt a legnagyobb fogás számomra
Egy-egy buszt már kifehérítettek, itt is találtunk olyat, de még jellemzőbb a régi flottaszín. A nap még nem kelt fel teljesen, így hideg is volt, ráadásul egy órás szünet jött itt a forgalomban, úgyhogy mentünk is inkább tovább. Fegyverneken álltunk meg legközelebb.
Sajnos nem volt nagy a forgalom, pedig ez nem volt rossz hely.
Kunhegyesen át Tiszafüred felé indultunk tovább innen. Előbbi településen egy ellenfényes 256, sebaj, évekkel ezelőtt kilőttem már. :D A buszvég meg kihalt volt. Tomajmonostorára egy kis EAG reményében mentünk, de az már nincs ott. Volt helyette 3 darányis kisbusz, és egy sokkal mókásabb jármű is.
Ex. Contibus, mást nem tudok róla, csak annyit, hogy perverz darab.
Tiszaszőlős és Tiszafüred között kicsit megálltunk a pusztában, ugyanis várható volt szemből valami. Elvileg C56-nak kellett jönnie, gyakorlatilag is az jött.
HOG-473 tart Tiszaroff felé, szép látványt nyújtott a semmi közepén.
Tiszafüreden csak a szokásos, Credo, Credo, Plasma, Credo... Tavaly legalább egy E95 befigyelt, most az sem volt. Érjétek be innen ezzel a képpel:
Ez így egész feelinges.
Ezután rövid időre elhagytuk a megyét, a 3-as út felé vettük az irányt, a nap másik rendszámáért. Tiszafüred után néhány agriás busz jött szembe jó fényekkel, de arra a szakaszra nem néztünk menetrendet, meg sok érdekes nem is volt, így megállás nélkül mentünk Kerecsendig.
Régóta szerettem volna elcsípni ezt a buszt, most végre sikerült!
Ex. Agria Volán.
Jó, nem tudom, miért olyan érdekes, meg amúgy is, a nap második maszek 266-osát lőttük, unalmas az egész... :D
A Jászság felé mentünk tovább, ám előtte még Heves megye névadó településén is időztünk kicsit. A buszvég ugyan üres volt, de éppen indultak a környékre a műszakváltós buszok.
Az első magyar SOR, amiről lett képem. Csodálatos! :D
A másik egy unalmas Neoplan volt, és láttunk még egy harmadik buszt is. Másik útvonalon ment, így Jászszentandrásig követtük, ott sikerült csak elé kerülni.
Nem sok maszek 7700-as van az országban...
A Volvo "testvére" is ugyanonnan lett meg, nem is a rendszám az igazán érdekes, a típus is ismerős már a műszakváltásokról rég, hanem ez a kijelző, na az már valami! :D :D
Ezt már jobb szögből sikerült lőni, és a faluból kifelé még jobb is lehetett volna, a Volvo is. Mindegy, így van templom a képeken. :D
Egy-két buszt lőttünk még itt, aztán kigurultunk Jászapátiba. Túlzás lenne azt állítani, hogy izgalmas lett volna ott a csúcsforgalom így du 2 környékén, de azért sikerült hiányzó 200-ast lőnöm, ami mindig nagy öröm. :)
Mondjuk nem bántam volna, ha az utolsó 417-es lett volna itt, amit bő 1 éve váltott le ez a busz. Tavaly pár héttel maradtam le róla, most ez csak egy rossz emlék volt, és legalább lőttem egy 280-ast.
Még egy kép innen, aztán megyünk is zárni a posztot Jászkisérre.
Rába <3
Jászkisérre mi másért mentünk volna, mint egy jó kis MÁV FKG műszakváltásra? Szerencsénk volt, most a teljes "flotta" dolgozott, mint ahogy az első kép is mutatja.
A várva várt pillanat.
Csak azért nem a nap képe, mert két magán 266-ost is lőttem aznap.
Most nem lesz galéria, az összes addig hiányzó Ikarus itt van a posztban, bár a GHZ-378 elég kis részletben csak... Nem sok érdekesség lenne még ezeken kívül, pár kifehérített busz, pl. az ANU-935, néhány MAN, és egy jó adag Credo. Ja, meg a JKV-019 'szentandrásról.
Nem tudom, mikor jelenkezek legközelebb, régebbi túrákat nincs kedvem megírni, újabb meg lesz biztosan, csak kérdés, mikor. Köszi a figyelmet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése