2017. december 30., szombat

Búcsúzunk 2017-től

Jó régen nem írtunk posztot, magam is meglepődtem, hogy nem a tavalyi évzáró volt az utolsó, hanem egy januári írás...  Én most a saját néhány túrámra is kitérek, így ezzel az egy poszttal letudom a teljes évi mennyiséget, sajnos ennyire van időm és energián.

Január

Ahogy a bevezetőben is írtam, ekkor jelentkeztünk utoljára, mégpedig a Volánbusz használtan vett Volvóival. Az év első hónapjában mást nem is nagyon fotóztam, ez a téma lekötött, így egy havas napos-ajtós 8900-as Volvo tökéletesen összefoglalja 2017 nyitányát.

NWX-474 Szentendrén

Február

Szinte alig fotóztam valamit, munka ügyben jártam Mohácson, akkor sikerült lőnöm pár képet. A hangulata miatt választottam ezt a Credo-t.

MYR-708 és a helyi népviselet

Március

Egy mini túrát sikerült összehoznom ekkor Pest megye déli részén, viszont a hónap legérdekesebb fogása nem itt jött össze. Szomorú családi okból Borsodban is jártam, akkor egy rövid sárospataki betérő alkalmából egy nagy hiányzómat sikerült lefotóznom.

BPR-637 Sárospatakon

Április

Meglepően ingergazdag hónap volt ez, blogunk teljes kétfős csapata ellátogatott egy közös Tápióság-Jászság körre, innen jön a hónap legérdekesebb képe is, persze nem az előbb említett tájegységekről, hanem Gödöllőről... Munka ügyben megint elnéztem Borsodba is, sőt, még C80-ast is fotóztam a Pilisben, szóval tényleg volt itt minden.

Az év elején ez megszokott látvány volt.

Május

Sikerült fokoznom áprilist, Marcaliban végre meglett a még hiányzó háromtengelyes E94-es, fotóztam egy pozsonyi F15-öst, elbúcsúztattuk az utolsó 266-ost és még ezeken kívül is lőttem ezt-azt. Talán egész évben ekkor fotóztam a legtöbb hiányzó Ikarust, ezért mi más is lehetne a hónap fotója, mint egy Credo?

LSA-622 érkezik Nagykékesre.

 Június

Amilyen sok buszt fotóztam tavasszal, olyan keveset sikerült nyáron. Júniusban számomra a legérdekesebb téma a H5-ös hév pótlása volt DAKK-os Volvókkal.

KNL-242 Budakalászon, korábban nem igazán hittem volna, hogy ilyen előfordulhat, de tessék!

 Július

Minden a Vizes vébéről szólt, engem viszont annyira nem hoztak lázba ezek a buszok, inkább nyaraltam. Valami balkáni rettenet helyett viszont egy frankó 250-es lett a hónap képe, amit még éppen nem augusztusban lőttem Balatonlellén.

BOU-708, a sofőr szerint az utolsó napjaiban kaptam el, na de sofőrpletyka ugye...

Augusztus

Talán még februárban is többet fotóztam, az egyik magánügyi debreceni látogatásom során viszont volt időm erre is, Hosszúpályi és Monostorpályi között egy azóta már Borsodba helyezett ARC-ot sikerült lekapnom.

LMP-203, amúgy pár perccel később szembesültem vele, hogy Bihardiószegen sincs már Ikarus...


Szeptember

Megérte elmennem egy meccsre Győr mellé, ugyanis több hiányzó Ikarust is lőttem egy szutykos szeptemberi szerdán. A csodálatos alliteráció ellenére nem egy random győri képet találtam a legérdekesebbnek ebből a hónapból, hanem egy budapesti fotót, ami simán csak tetszik. Igaz, a BPO-609-nek kellett volna jönnie, de a futár is tévedhet...

LMG-049 a festői Óbudán.

Október

Most már nem tudom kihagyni a borsodi túrát, a JOB-713-al megejtett kirándulásról hoztam egy képet. Pedig Kecskeméten is jártam a hónapban, sőt, egy felvidéki túrán is, szóval lehetne éppen az érsekújvári SAD második legöregebb üzemelő busza is "Miss Október", de talán többen örültök egy 280-asnak...

JOB-713 és a Zemplén.
November

Augusztusnál említettem, hogy alig fotóztam, februárnál is kevesebbet. Na november még ezeket a hónapokat is messze alul múlta, de egy csepeli hangulatfotót azért ide tudtam citálni a Kaposvári Rákóczi buszáról.

A Szabadkikötő ellen játszott a Kaposvár, mely sajnos pár éve már nem az E95-ösét használja...

December

Az év utolsó hónapjában elsősorban Dorog és Tatabánya környékén fotóztam. Nem sokat persze, de a Karosákat (egy időre?) váltó KNYKK-s selejtsor és a tatabányai szolgáltatóváltás megmozgatott. Utóbbi témakörében akár havas képet is tehetnék be ide, de még nagyobb buli volt az AEU-777 felbukkanása. Azt a buszt már nem egyszer "selejtezték", persze fotóztam is sokat. Az új festésével még nem volt meg, és Csolnok külterületén sem fotóztam még, szóval duplán kiérdemelte az alábbi kép, hogy ezt a posztot zárja.

AEU-777 a XII. akna felé tart.
Dióhéjban ennyi volt számomra 2017 buszfotós szemmel. Egyéb dolgaim miatt sajnos már kevesebb idő jut erre a hobbira, és a lelkesedésem is alábbhagyott, de mint láthatjátok, nem hagytam abba! Nem is fogom, reményeim szerint ha máshogy nem is, de egy következő évértékelővel azért majd jelentkezem. Addig pedig kövessétek a Facebook-oldalunkat!

BUÉK!

2 megjegyzés:

  1. A Rákóczinak nem E98-asa volt? Néha rendes Volán-járatban is előfordult :)

    VálaszTörlés
  2. Nem, E95 Expressz volt nekik, talán még most is az övék, csak nem az első csapat használja. LIZ-526 néven fut, ha még megvan.

    VálaszTörlés